udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 38 találat lapozás: 1-30 | 31-38

Névmutató: Károly /walesi herceg/

2005. február 2.

Traian Basescu államfő teljes mértékben osztja Károly herceg véleményét, ami az észak-erdélyi autópálya esetleges káros hatásait illeti. Erről az elnök londoni látogatásáról hazatérve nyilatkozott a sajtónak. Basescu kifejtette: a Brassó–Bors autópálya a kelet–nyugati és nyugat–keleti forgalomnak maximálisan mintegy 15 százalékát bonyolíthatná le, és így gazdasági szempontból nincs alapja. Az autópálya ügyében az Európai Bizottság is fenntartásokat fogalmazott meg, azt nehezményezve, hogy Bukarest közbeszerzési pályáztatás nélkül kötött szerződést a sztrádaépítésre az amerikai céggel. A terv megvalósulásában az RMDSZ-nek nagy szerepe volt. Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette: a sztráda egész Erdély jövőjét megváltoztatja, hiszen évtizedek távlatában ez a legnagyobb beruházás a régióban. A Bechtel cég reményét fejezte ki, hogy mielőbb sikerül tisztázni az autópálya építéssel kapcsolatos nézetkülönbségeket Basescu elnökkel és Tariceanu miniszterelnökkel. /(-y -a): Basescu egyetért az autópálya ellenzőivel. London felébresztette az elnökben a műemlékvédőt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

2008. május 17.

A Bardoc–Miklósvárszék Egyesület Vidékünk címmel új erdővidéki hetilapot indított útjára Baróton. Az első számban beszámolnak Olasztelek néhány időszerű eseményéről, de helyet kap benne a köpeci magyarok és a roma közösség összetűzése, Károly herceg miklósvári látogatása és a baróti gyökerekkel is rendelkező nemEZ együttes első lemezének megjelenése alkalmából készült interjú is. A Köztünk élnek – közülünk származnak rovatban a Köpecen született budapesti színésznővel, íróval és előadóművésszel, Györffy Rózsával készült interjú olvasható. A történelmi oldalon Zágoni István Székelyek ítéletidőben című, az 1918 végén létrejött Székely Hadosztályról szóló könyvének első részét közlik. Felelős szerkesztő Benkő Gyula, a Gyulai Líviusz Könyvtár alkalmazottja. /Hecser László: Új erdővidéki hetilap. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 17./

2010. augusztus 3.

Újabb árvízek Háromszéken
Háromszéken huszonnégy települést érintettek a hétvégi áradások: Kovásznát trópusi égszakadás sújtotta, Orbaiszék, Erdővidék, az Olt mente számos településén okozott gondokat a víz. Kézdivásárhely környékén egy 19 éves lányt villámcsapás sújtott, tegnap a sepsiszentgyörgyi megyei kórház intenzív osztályán ápolták kómás állapotban.
Harmadszor pusztított az ár Orbaiszéken
Harmadszorra került idén víz alá Zabola és Páva. A vasárnap esti ár minden eddiginél pusztítóbb volt, két hidat, tucatnyi átereszt rongált meg. Közel háromszáz hektár mezőgazdasági terület is víz alá került. Az utakról több mint ezer köbméter sódert, homokot mosott le, néhol csak a száz évvel ezelőtti kövezés maradt meg — mondta el Ádám Attila polgármester. A kár értékét meg sem próbálták még felmérni, de a helyrehozatal meghaladja önerejüket — hangsúlyozta. Tegnap reggel a tűzoltóság és saját motorpumpáik segítségével a pincékből, kutakból szivattyúzták a vizet. Már hétfő hajnalban elkezdték az utak melletti sáncok kiásását, az összegyűlt iszap, hordalék eltakarítását.
Papolcon az országúton átívelő hidat megkerülte az ár, elöntötte a szomszédos gazdaságot, majd az úttesten áthömpölyögve tért vissza medrébe. Pákéban is nagy volt a veszély, de összefogással megmenekült a falu. A Kovászna vize rönköket, hordalékot tornyozott össze, a falu és Barátos lakossága egész éjjel a torlaszok szétverésén dolgozott. Kisborosnyón hetven udvart öntött el a Nagypatakról lefolyó víz. Nagyborosnyó megmenekült, mert a nagypataki vízfolyás Kovászna-patakba torkollása előtti szakaszán korábban megemelték a gát magasságát. (Bokor)
Trópusi égszakadás Kovásznán
Vasárnap délután évek óta nem tapasztalt felhőszakadás sújtotta Kovásznát. Mindössze két óra alatt 65,7 liter csapadék hullott négyzetméterenként. Ezt a szívkórház meteorológiai állomásán mérték. Az égszakadás jégesővel kezdődött, 3—5 mm nagyságú szemcsemérettel, majd rendkívül agresszív villámlás kíséretében úgy zúdult az eső két órán át, hogy közben a hőmérséklet nem esett 22 Celsius-fok alá. Ez a jelenség már a trópusi esőzés kategóriájába lenne sorolható, ha nem kezdődött volna jégesővel, így a maga nemében akár parafenoménnek is lehet nevezni. A hirtelen megduzzadt Kovászna-patakán hatalmas mennyiségű faanyagot, szénaboglyát, tyúkpajtát, műanyag palackokat... vitt a víz, de volt, aki traktorgumit, fejőszéket is látott. Pincéket, kutakat, műszaki alagsorokat öntött el, több helyen a városi szennycsatorna betört földszinti fürdőszobákba. (Gyila S.)
Huszonnégy település érintett
Nem csak Orbaiszéken, Háromszék majd minden régiójában gondot okozott az árvíz. A Katasztrófavédelmi Felügyelőség nem végleges adatai szerint huszonnégy települést, négyszáz háztartást, harminc pallót érintett az ár. Erdővidéken Bölönben mintegy félszáz háztartásban tett kárt a víz, emellett megrongálta a 103E megyei utat, melyre korlátozást is elrendelt a rendőrség a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre, de Baconban, Középajtán is gondok adódtak. Az Olt mentén Sepsibükszádot, Mikóújfalut, Málnásfürdőt sújtotta az árvíz, Zalánpatak részben elszigetelődött, itt a brit trónörökös, Károly herceg birtokait is elöntötte az ár. (Farcádi)
Embert sújtott a villám
A megyei kórház intenzív osztályán ápolják azt a 19 éves lányt, akit villámcsapás sújtott vasárnap délután Kézdivásárhely környékén. A barátjával sétálgatott egy legelőn, mikor a zivatar kitört, és bár körülötte a juhok mind elpusztultak, a lányt a kísérője által riasztott mentősök újjá tudták éleszteni. Dr. Albert István igazgató-szóvivő közlése szerint kómás állapotban van — a létfenntartáshoz szükséges szervei ugyan tökéletesen működnek, és mozgatni tudja végtagjait, az agyát ellenben súlyos károsodás érte, és emiatt még mindig életveszélyben forog. De mivel már az is csodával határos, hogy túlélte a villámcsapást — általában azok menekülnek meg, akiket a magas feszültségű kisülésnek csak a szele érint, ezen a betegen viszont átment, látszik a helye —, és erős, fiatal szervezetről van szó, az orvosok remélik a legjobbakat. A teljes felépülés is lehetséges, de minden attól függ, hogy az agyi vérzés mennyire tud lokalizálódni, és ez a következő napokban dől el — magyarázta a kórház vezetője, hozzátéve: a sérült lány ellátásához minden szükséges műszaki felszereléssel rendelkeznek.
(demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. május 27.

Várható volt, hogy begörcsölnek
Várható volt, hogy begörcsölnek, bár Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájának megnyitása nem jelent támadást az ország területi integritása ellen - mondta lapunknak Sógor Csaba EP-képviselõ, aki Tõkés László és Winkler Gyula társaságában kedden megnyitja a három székely megye érdekeit megjelenítõ lobbiirodát.
Emlékeztetett a Székelyföldre látogató Károly herceg nyilatkozatára, aki szerint a régió Románia legjobb exportterméke.
A brüsszeli repülõtérrõl Sógor Csaba arról tájékoztatott: román újságírók tucatjai keresték meg azzal a kérdéssel, hogy miért adta nevét ehhez a kezdeményezéshez. Hogyne adtam volna, hisz én a Székelyföldön élek - zárta rövidre a kérdést Sógor. Arra a szociáldemokrata vádra reagálva, hogy brüsszeli képviseleti irodát csak jogi személyiséggel rendelkezõ városok, fejlesztési régiók nyitnak, a csíkszeredai illetõségû EP-képviselõ elmondta: nem furcsállja, hogy épp a székely képviseletbe kötöttek bele.
Akkor senki se panaszkodott, amikor egy suceavai képviselõ Bukovina turisztikai célpontjait reklámozta - fogalmazott Sógor. Mint hozzátette, akkor se lett volna baj ha a Barcaság, Dobrudzsa vagy Mócföld nyit brüsszeli irodát. A jövõ keddi megnyitóval kapcsolatban az RMDSZ-es EP-képviselõ elmondta, a Magyar Régiók Házában helyt kapó lobbiiroda felavatásán várhatóan jelen lesznek mind a román, mind a magyar kormány állandó képviseletének munkatársai.
Visszafogottan Brüsszelbõl
A három romániai magyar EP-képviselõ kezdeményezése azt követõen került a bukaresti ellenzék pergõtüze alá, hogy a Realitatea hírtelevízió a tegnap reggeli órákban bejátszotta a hírt Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitásáról. Elsõként Cãtãlin Ivan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-frakciójának vezetõje nevezte aggasztónak a helyzetet, de megjegyezte, hogy nem kell hisztériába esni.
Az európai intézmények mellett amolyan kisebb követségek mûködnek, amelyek városok, kisrégiók képviseletei. Azonban ezek létezõ, törvényesen és alkotmányosan elismert közigazgatási egységeket képviselnek. A Székelyföld képviselete ostobaság - fogalmazott az ellenzéki politikus, aki nem hagyta ki az adódó alkalmat, hogy odaszúrjon az RMDSZ-szel Bukarestben és Brüsszelben is egybetartozó Demokrata Liberális Pártnak.
Hevesebben Bukarestbõl
Sokkal vehemensebb hangot ütöttek meg a PSD bukaresti magyarszakértõi. A kisebbségellenes kijelentéseirõl elhíresült Olguþa Vasilescu szociáldemokrata szóvivõ a Boc-kormányt bírálta, amiért nem reagál az RMDSZ-es honatyák lépésére. Teodor Baconschi külügyminiszter továbbra sem válaszol a provokációkra, amelyek a román állam nemzeti, egységes, független és oszthatatlan jellegével kapcsolatosak - sérelmezte Vasilescu.
A PSD-s politikusnõ szerint a reakció hiánya annak tudható be, hogy a PDL fél: az RMDSZ feldühítésével elveszíti a parlamenti többségét. A meghívón az Európai Néppárt frakciójának logója is szerepel, amelynek az a PDL is tagpártja, amely támogatta Tõkés Lászlót az EP alelnöki tisztségének megszerzésében, ez bizonyítja, hogy Baconschi úr reakciójának hiánya nem véletlen - fogalmazott Vasilescu.
Kelemen Hunor: nem értem a felháborodást
Brüsszelben hivatalosan 15 ezer, nem hivatalosan 30 ezer lobbiiroda mûködik. Nem értem a felháborodást Székelyföld brüsszeli képviselete ügyében - nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, hozzátéve, egy teljes mértékben törvényes, alkotmányos és normális kezdeményezésrõl van szó, amelyet a három székely megye tanácselnöke kezdeményezett.
A brüsszeli képviseleti iroda célja az, hogy biztosítsa a kapcsolatot az Európai Unió intézményeivel, lobbitevékenységet folytasson, befektetõket vonzzon, és népszerûsítse Székelyföldet turisztikai szempontból. Nem a három RMDSZ-es európai parlamenti képviselõ kezdeményezése ennek az irodának a megnyitása, de természetes módon támogatják és segítik ezt Brüsszelben.
Más régió is nyithat
Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva elmondta, ezzel a lehetõséggel Románia bármely megyéje vagy régiója élhet. Nem akadályozza meg senki sem Dâmboviþa, sem Prahova, sem Konstanca megyét, hogy képviseleti irodát nyisson Európa fõvárosában. Ha van rá anyagi lehetõségük és felkészült szakemberük, akkor én azt javaslom, nyissanak õk is irodát Brüsszelben, mert ezzel is hozzájárulnak térségük fejlesztéséhez - jelentette ki a szövetség elnöke, hozzátéve, visszautasít minden nacionalista nyilatkozatot ebben a kérdésben és teljes mértékben támogatja a székelyföldi megyék kezdeményezését..
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselõje is annak a véleményének adott hangot, hogy a székelyföldi megyék kezdeményezése törvényes, ugyanakkor leszögezte, hogy az RMDSZ EP-képviselõi csupán támogatói a képviseleti iroda megnyitásának. Winkler példaként elmondta, hogy a németországi bajor tartománynak is van képviseleti irodája Brüsszelben, hozzátéve, hogy a Romániában elégtelenül mûködõ fejlesztési régiók is okolhatók azért, hogy az uniós alapoknak csupán 7 százalékát sikerült lehívnia az országnak.
?j Magyar Szó (Bukarest)

2012. július 28.

Tusványos – Fókuszban Orbán Viktor és Tőkés László
Tusványos zárónapjának főrendezvénye Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének és Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének előadása. Az előadásokat és az utánuk következő fórumot Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium államtitkára moderálja.
* * * Németh Zsolt berekeszti a fórumot. Mindenkinek jó szórakozást kíván a ma délutáni-esti programokon. Kijelenti: Tusványos most már a világ közepe, és aki más irányba halad annak a GPS azt fogja mondani, hogy „újratervezés".
Orbán: kíváncsian várom, hogy ez az új román kormány internacionalista vagy hazafias kormány lesz-e? Csak erős kormányok tudják a nemzetet összefogni, a gyengék elveszítik azt. Az összefogáshoz pedig erős politikai szereplőkre van szükség. Ezért van nehéz dolga az Erdély Magyar Néppártnak, mert egy erős RMDSZ-szel kell megküzdenie. És nagyon nehéz eldönteni, hogy jó-e az összefogás, és egyáltalán kivel szabad összefogni!
Orbán: az én viszonyom önökhöz erkölcsi, nem politikai. Tisztelettel akarjuk megérteni azt a sorsot, amiben az erdélyi magyar él. A magyar kormány stratégiai szövetségben van Tőkéssel Lászlóval és pártjával. Azért mert tetszik, amit képviselnek, amilyen ügyeket képviselnek, viszont nem akar konfliktusba kerülni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik nem rájuk szavaztak, hanem az RMDSZ-re. Akkor tudjuk megfelelően képviselni a magyarokat, ha kormányon vagyunk. A finnek is ezt csinálják: határozottan kijelentették, hogy nem fekszenek össze másokkal, de kormányon akarnak lenni. Mi olyan politikusokkal tudunk együttműködni, akik hazafiak. Az internacionalista, globalista vezetőkkel nem. Traian Basescu egy jó román hazafi. Nehéz vele kommunikálni, de mi úgy gondoljuk, hogy egyezségre lehet vele jutni.
Kérdés: hogyan gondolkoznak a magyar politikusok az erdélyi politikáról?
Németh Zsolt Orbán Viktornak ad szót.
Tőkés: az EMNP nyert a választásokon. Az egyetlen vesztes az MPP. Összefogunk velük, ha minden jól megy. Kötelességünk megtenni ezt, de korrupt, vagy kollaboráns vezetőkkel nem fogunk összefogni. A szavazat maximalizálás nagyon fontos szempont, de nem kizárólagos!
Tőkés: Ezt az ellentmondást nehéz feloldani, főleg hogy létezik ez a manipulatív befolyás. Attól még, hogy bekerül egy magyar nevű román politikus a parlamentbe, vagy egy polgármesteri székbe, attól én még nem leszek boldog. Nem tekinthetünk el azoktól, akik Neptunban tárgyaltak!
Tőkés: lehetetlen vállalkozás az emberek tízezreit, százezreit a kötelező pártegység kényszerzubbonyába gyömöszölni. Mindenki viszolyog a szavazatok megoszlásától, de szembekerülhet-e egymással két olyan érték, mint a nemzeti egység és a pluralizmus?
Németh Zsolt előbb a Tőkés Lászlóhoz intézett kérdéseket olvasta fel. Azok nagyjából a magyarok együttműködésére vonatkoznak.
A hallgatóság kérdései következnek.
Orbán: A magyarok azért dolgoznak, hogy Magyarország kapcsolódni tudjon a győztes országokhoz. A miniszterelnök megköszönte a magyar nép támogatását.
Orbán: Románia közelebb került Magyarországhoz, előtte egy óriási lehetőség áll. A belpolitikai fejlemények Magyarország szemében nagyon nagy kockázattal járnak. Románia most az elmúlt 10 év alatt elért jó pozícióját kockáztatja. Aggodalommal nézzük a mostani helyzetet. Lehet, hogy a következő egy-két hónapban egy-két évtizedre eldől Románia sorsa. Ugyanúgy, ahogy Magyarország sorsa is abban az időben dőlt el. Jó döntéseket kell hozni!
Orbán: Románia és Magyarország azért küzd, hogy belekerüljön Közép-Európa sikerzónájába. Ez evidens kellene legyen, hogy ott vagyunk, de ma nekünk ezért küzdenünk kell. Azért kell küzdenünk, hogy ne szakadjunk le az EU-tól.
Orbán: Európának szövetségesekre lenen szüksége. A mostani válság mögött rejtett európai és amerikai konfrontációk állnak. Az a gondolat, hogy Európának és Oroszországnak meg kell találni az együttműködés formáját, ez egyre jobban előtérbe kerül. De ez valahogy úgy kéne létrejöjjön, hogy ennek Európa legyen a nyertese! Közösen kell megteremtenünk a közép-európai gazdasági biztonságot. Ez a következő 20 év legfontosabb törekvése.
Orbán: mi jobb ösztönökkel rendelkezünk, mint a nyugatiak. Mi pontosan tudjuk, hogy ha jönnek a szocialisták akkor összeomlasztják az országot. És akkor mehetünk a jobboldalhoz. Ha megint megtörténik a bukás, akkor megyünk megint a jobboldalhoz, hogy hozza rendbe. Ezért tudjuk pontosan, mit jelent, ha a szocialisták kormányoznak, s mit ha a jobboldal.
Orbán: ebben a helyzetben semmi esélyünk nincs megtalálni a problémákra a válaszokat Miközben Közép-Európa adóssághatára sokkal kisebb, mint a nyugati országoké, erős a csábítás, hogy a közép-európai országok is egyre följebb emeljék az adósságuk határát. Ez a legnagyobb veszély! Orbán: miközben ők Brüsszelben mindet előírnak, mi ne avatkozzunk be semmibe! Nyugat-Európa egy ördögi körben vergődik, amiből nincs kiút. Ez lényegében Brüsszel válsága! Brüsszelben azzal töltenek el értékes napokat és heteket, hogy a csirkeketreceket hogyan kell módosítani, és közben százezrek veszítik el munkájukat, és élünk egyre nehezebben.
Orbán: Csak azt látjuk hogy nő a harag az EU-val szemben. Az emberek nem tudják megérteni hogy mi történt, ugyanis ők rendesen dolgoztak. A válságnak igenis vannak felelősei: a bankárok.
Orbán: A szuverenitással élő országokat nem nézheti le az EU. Az eddigi EU-s válaszok során rendre kedvezőtlenek voltak Közép-Európa számára. Viszont ez a kedvező átrendeződés lehetőségét is magába foglalja. Miközben Nyugat-Európa nem boldogul a válságban, Közép-Európa elég jól boldog. A fájdalmas hírek nem közép Európáról szólnak, hanem Spanyolországból, Portugáliáról. Elég stabilak vagyunk. Sikeresebbnek bizonyulunk mint a Nyugat, és ennek súlyos következményei lesznek.
Orbán: Az EU válsága nem felületes, nagyon komoly! Valami nyugaton romlott el. A kérdés: mi ennek az oka? Hogyan érint ez minket, és hogyan fordíthatjuk a javunkra? Az európai elit ma azt gondolja, hogy a kontinenst kétszer romba döntő háború a nacionalizmusnak köszönhető. Ma az EU, az európai egység, olyan nemzetközi programmá vált, amelyről nem egyszerű beszélni, mert mindet félreértenek.
Németh Zsolt Orbán Viktornak ad szót.
Tőkés: mi az egység hívei vagyunk. Az EMNT, a Néppárt összefogást szeretne minden erdélyi magyar politikai szereplővel. Ennek magvalósításában számítanak az Orbán-kormány hathatós támogatására. Tőkés: nálunk most kizárják Basescut, pedig ő közel jött a magyarokhoz. Most is itt lenne közöttünk, ha nem lenne most ez a nagy harc. Kérdezem: vajon jobban járunk, ha Antonescu lesz az elnök? Politikai téren nekünk egy erdélyi magyar válogatottra van szükségünk!
Tőkés: botrányos, hogy vannak olyan külhoni magyar politikusaink, akik ahelyett hogy felzárkóznának a nemzeti együttműködés rendszeréhez, éppen ellenkezőleg, ellene fordulnak a magyar kormány politikájának!
Tőkés: Nem csak a román politikusok, de gyakran mi is elfelejtjük, hogy az autonómia nem csak egy eszme, hanem gazdaságilag is nagyon fontos. Az autonómia nem egy öncélú dolog, gazdasági létkérdés, népünk boldogulásának feltétele! Példának hozza fel Dél-Tirolt és Katalóniát.
Tőkés gazdasági vonatkozásokra tér át. A Wekerle tervről beszél, amellyel nem csak Magyarország fellendülését elérni, ez az eurózóna teljes területére ki kell hasson. Mi sem szigetelődhetünk el. Szeretnék a Mikó-tervet más országokra is kiterjeszteni (Erdélyországon kívül :) ) Ez mind a magyaroknak, mind a románoknak egyformán fontos. Mindnyájunknak esélyt ad a felemelkedésre.
Tőkés hangos szóval hívja a magyar embereket, vegyenek részt szeptember 1-én az Igazság Napján. Sajnos, a zilahi Wesselényi Kollégium ügye is ugyanilyen a helyzetben van – mondja.
Tőkés a Mikó-ügy körüli tüntetéssorozatról beszél, és a szeptember elsejére tervezett Igazság Napjáról. Beszédének vezérigéje: „Az igazságomhoz ragaszkodom, róla nem mondok le!
Tőkés: Vajdaságban is meg akarják akadályozni az autónómia-törekvéseket. Ugyanez tapasztalható nálunk is,
Erdély.ma nak is hasonló megnyilvánulásai vannak. Ebben az ellenforradalmi restaurációban kell élnünk.
Tőkés: Nemrégiben Károly herceg járt itt Székelyföldön, amelyre Kolozsvár polgármestere úgy reagált, hogy most be fogják vezetni a hivatalos magyar nyelvet Kolozsváron, és a várost átnevezik Kolozsvárrá. Ettől mi sajnos nem kell félnünk!
Németh Zsolt köszönti a közönséget, megemlítve Semjén Zsoltot, Toró T. Tibort, Berényi Józsefet, Albert Tibort, Kovács Miklóst, Brenzovics Lászlót, Pásztor István és Jakab Attila főszervezőt, majd Tőkés Lászlónak adja meg a szót.
-
Az autonómia nem székelykedés, hanem gazdasági létkérdés!
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az előző évekhez hasonlóan, idén is elfogadta a szervezők meghívását, és részt vett a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott politikai fórumon. Tőkés László EP-képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével közösen Magyarország és Közép-Európa megújul címmel értekezett. Az eseményt Németh Zsolt külügyi államtitkár, a diáktábor egyik alapítója moderálta.
Orbán Viktor beszédében elmondta: aggodalommal tekint a romániai belpolitikai helyzetre, de nem avatkozhat bele annak alakulásába. Az erdélyi magyaroknak át kell érezniük a helyzet súlyosságát és a személyes felelősség terhét. Orbán Viktor közvetett módon utalt arra is, hogy mi lehet a vasárnapi referendumon meghozható, Traian Basescu elmozdítását megakadályozó lépés, mondván, néha úgy is hozhatunk jó döntéseket, ha nem hozunk döntéseket.
A nemzet miniszterelnöke a gazdasági válság okaival összefüggésben elmondta: Európa fokozatosan elvesztette realitás-érzékét. Európában a válságból a kiutat a közép-európai régió országai találták meg, s ezt a tényt nem ismerik be nyugatabbra. Kik felelősek az euró-válságért? – tette fel a kérdést a nemzet miniszterelnöke. Válaszában rámutatott arra, hogy bár Brüsszel úgy tesz, mintha nem lennének felelősök, a válság kirobbanásáért konkrét személyek felelnek. Nem csoda, hogy nő a harag az Európai Unióval szemben, ha Brüsszel nem vállal felelősséget tetteiért, úgy tesz, mintha az elvek és intézmények mögött nem lennének emberek. Ez az oka annak, hogy Nyugat-Európa ördögi körben forog, és nem találja a kiutat. Orbán Viktor kijelentette: az európai válság Brüsszel válsága. Brüsszelben azzal foglalkoznak, hogy tyúkketrecek méreteit szabályozzák, míg a valódi problémákra nem találnak megoldásokat. Szerinte felelősségteljesebb politizálásra van szükség.
Szűkebb, Kárpát-medencei vonatkozásban Orbán Viktor rámutatott arra, hogy nem várhatunk sikerreceptet a Nyugattól, nekünk kell kigondolnunk saját megoldásainkat. Bíznunk kell önmagunkban, abban, hogy képesek vagyunk magunkat megszervezni. Az európai nemzetek egységének érzékeny kérdését érintve a miniszterelnök szemléletes példával élt, mondván, „Európa nem egy gyümölcsturmix, hanem egy gyümölcskosár kell legyen”. A gazdasági válságra sem lehet egy általános receptet kidolgozni, minden nemzetnek sajátságos lehetőségei vannak a gazdasági válságból kivezető út megtalálására.
Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, átfogó erdélyi magyar helyzetjelentéssel szolgált a tusnádi sportpályát megtöltő hallgatóságnak. Kijelentette: Orbán Viktor tusnádfürdői jelenléte a társadalmi konzultáció erdélyi magyar közösségünk felé való kiterjesztésének tekinthető. Helyzetértékelésében említést tett a Székely Mikó Kollégium, illetve a MOGYE magyar tagozatának ügyéről, hangsúlyozva: az igazságról és a minket megillető jogokról nem szabad lemondanunk. Tőkés László bejelentette: a magyar kormány nemzetgazdasági minisztériuma nagy mértékű támogatást nyújt az EMNT által kidolgozott Mikó Imre Terv megvalósítására, a Wekerle-terv ernyője alatt. A folyamat a gazdasági talpraállásról szól, ugyanis gazdasági önrendelkezés nélkül Erdély sorsa megpecsételődött. Sokan megfeledkeznek arról, hogy az autonómia nem csupán egy szép eszme, hanem gazdaságilag is fontos. Tőkés leszögezte: az autonómia nem székelykedés, hanem létkérdés! Erdély mindig is Románia gazdasági mozdonya volt, és még mindig van annyi erő benne, hogy a Balkán irányából Nyugat-Európa felé terelje az országot. Tőkés László említést tett az európai autonómiák rendszeréről is, amelyek igazolják, hogy az önrendelkezés a gyakorlatban is működő fogalom. Az EMNT-elnök Orbán Viktor, illetve a magyar kormány hatékonyabb támogatását kérte az autonómia ügyének előmozdítása érdekében. Megemlítette, hogy „senki sem jött még olyan közel a magyarsághoz”, mint Traian Băsescu felfüggesztett román államfő, ezért fontolóra kell venni, hogy ő vagy a xenofób Crin Antonescu lenne jobb államelnök. Ugyanakkor arcátlan arroganciának nevezte Victor Ponta román miniszterelnök kijelentését, miszerint Székelyföld nem létezik. Ez egyben azt jelentené, hogy „önök sem léteznek” – tette hozzá a volt püspök.
Párhuzamot vonva az éppen megkezdődött harmincadik nyári olimpia békeüzenetével, az „esztelen testvérharc helyett a csapatszellem kialakulását” sürgette az erdélyi magyar politikában. Az olimpiai játékok üzenete szerint elvszerűen, szabályosan kell játszani, ezt kellene alkalmazni a politikai pályán is. Szabálytalan játéra, korrupcióra, manipulációra nincs szüksége közösségünknek, mondotta, ugyanakkor hozzátette: fontos, hogy a „bíró is független legyen” ebben a játékban.
Mint minden évben, idén is lehetőség nyílt arra, hogy az előadásokat követően a közönség közvetett módon kérdéseket intézzen az előadókhoz. A legtöbb kérdés a júniusi romániai helyhatósági választások eredményeit firtatta, illetve az erdélyi magyar politikai pártok lehetséges együttműködésére kérdezett rá. Tőkés László határozottan kijelentette: fontosnak tartja az új egység megteremtését, az erdélyi magyar politikai alakulatok összefogását, ennek azonban feltételei vannak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által alapított Erdélyi Magyar Néppárt ugyanis nem ül tárgyalóasztalhoz korruptakkal és árulókkal.
Orbán Viktor a kérdésekre válaszolva elmondta: a magyar kormány viszonya a határon túli magyarsággal nem politikai természetű. Feladatának érzi egységet teremteni a széthúzó erők között, a határok fölötti nemzetegyesítés szellemében. Hozzátette: azért szövetségesek a Tőkés László vezette EMNT-vel, mert húsz éve rendíthetetlenül ugyanazokat a nemzeti célokat szolgálják. A magyar kormány mindemellett elismeri és tiszteletben tartja azt a tényt, hogy az RMDSZ nyolcvan százalékos támogatottságot élvez, de nem tudja elfogadni az erkölcsi szempontok figyelmen kívül hagyását a nagyobbik magyar párt politikájában.
A Tusványos sajtószolgálata
Erdély.ma

2012. szeptember 24.

Rhédey Claudia-szobor Erdőszentgyörgyön
Rhédey Claudia szeretett itt élni, és otthonának tekintette településünket. Számára ez a hely volt a világ közepe, és itt érezte otthon magát, kérésére ide hozták haza és temették el, erdőszentgyörgyiként. Szülőföldszeretete példaértékű a mai ember számára – emlékezett Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere a kisváros neves szülöttjére, Rhédey Claudiára, akinek mellszobrát szeptember 23-án ünnepélyes keretek között avatták fel. II. Erzsébet angol királynő szépanyjának a szobra a felújítás alatt álló Rhédey-kastély szomszédságában kapott helyet.
A szoboravatással egybekötött ünnepségre Rhédey Claudia születésének 200. évfordulója adott alkalmat, az erdőszentgyörgyiek így kívántak tisztelegni a város neves szülöttje, büszkesége előtt, akinek a neve mára a kisváros brandjévé vált. Az istentiszteletet követő ünnepségen Hegyi László, a szoborállítást kezdeményező Bodor Péter Művelődési Egyesület alelnöke ennek történetét foglalta össze. – E szobor Erdőszentgyörgy első köztéri szobra, felállítása már a rendszerváltás első éveiben megfogalmazódott a helybéliekben. Elkészült gipszből Claudia mellszobra, amely éveken át a Rhédey-emlékszobát díszítette. Az emlékszoba megszűnésekor átkerült a Rhédey-kastélyba, majd a kastély restaurálási munkálatainak a kezdetekor az iskola új épületébe. 2009-ben az erdőszent-györgyiek tudatában újra felelevenedett a Rhédey-kultusz, elkezdődik a folyamat, aminek a célja a Rhédey-brand kialakítása és népszerűsítése. Első lépésként javaslat, majd döntés születik a helyi tanácsban arról, hogy a város központi parkját és főterét Rhédey Claudiáról nevezik el. A határozat érvényre juttatása hosszadalmasnak bizonyult, ugyanis a megyei hatóságok perbe fogták az önkormányzatot a névadás miatt, és csak 2011-ben születik meg az a törvényszéki döntés, amely a Rhédey Claudia teret jelző táblák elhelyezését lehetővé tette. Sajnos a mai napig nem sikerült teljesen végigvinni a folyamatot, ugyanis a lakosság- nyilvántartó iroda nem hajlandó elismerni még a törvényszéki jogerős döntést sem – ismertette a folyamatot Hegyi László, aki beszédében kitért arra is, hogy habár még 2009-ben elkezdődött a Rhédey-kastély restaurálása a kulturális és örökségvédelmi szaktárca finanszírozásával, és tavaly még abban reménykedtek, hogy idén szeptemberben, Claudia születésének 200. évfordulóján sor kerülhet a restaurált kastélyépület, illetve az udvarát díszítő szobor felavatására, kastélybállal, kiállításokkal színesített rendezvénysorozat keretében, amelyre az angol királyi család képviselői és maga Károly herceg is hivatalos lett volna, a terv részben meghiúsult, mivel finanszírozási problémák miatt nem sikerült a remélt ütemben haladni a restaurálási munkálatokkal. A Rhédey-kastély csak 70-75 százalékban készült el, viszont a szobor áll, pályázat útján sikerült megvalósítani. Székely József erdőszentgyörgyi származású képzőművész Claudia-mellszobrának gipszváltozatát használta fel Sánta Csaba szovátai szobrászművész a tegnap felállított bronzszobor elkészítéséhez. A szobor kőtalapzatát Dóczy András csíkszeredai kőfaragó készítette.
A bécsi udvar helyett Erdőszentgyörgyöt választotta
– Egy olyan személy előtt tisztelgünk ma, aki bármerre is járt Európában, mindig visszavágyott ide, a szülőföldjére – emlékezett Rhédey Claudiára Csibi Attila polgármester. – Könnyebb lett volna az élete a bécsi udvarban vagy a würtembergi tartományban, de ő a fények és a nagyvilági élet helyett ide tért vissza, hozzánk, Erdőszentgyörgyre. Mert itt találta meg azt, ami számára a legfontosabb volt: az otthont, a nyugalmat és a család melegét. Természetesen büszkék vagyunk arra, hogy kis településünket jegyzik az angol királyi családfán. De nekünk, erdőszentgyörgyieknek sokkal fontosabb kellene legyen az a tény, hogy Claudia otthonának tekintette ezt a települést. Az ő üzenete a szülőföldön maradást, az itthon boldogulást, a megmaradást jelenti, azt, hogy 200 évvel ezelőtt is megvolt a településünk vonzereje, ahogyan megvan most is, csak tenni kell érte, hogy felismerjük – fogalmazott a városvezető.
Szabadi Nóra Rhédey Claudia élettörténetét ismertette a jelenlévőkkel, majd Szabadi színművésznő, Ördög Miklós Levente, valamint Fülöp Dorottya szavalatai, illetve a Cantuale énekegyüttes dalai tették még színesebbé az ünnepséget.
A Bodor Péter Művelődési Egyesület, a Szent György Lovagrend, a Százfonat Egyesület, a helyi önkormányzat, valamint a helyi RMDSZ koszorúkat helyeztek el a leleplezett szobor talapzatánál, a történelmi egyházak képviselői megáldották az emlékművet. Ezt követően az összegyűltek meglátogatták a restaurálás alatt álló kastélyt, majd a felújított pincerészben megnyitották Novák József címerkiállítását.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

2012. szeptember 24.

Kétszáz év után szobrot kapott az angol királynő szépanyja
Vasárnap avatták fel a Kis-Küküllő menti település első köztéri szobrát, amely a kisváros kétségtelenül leghíresebb személyiségének állít emléket, a „szülőföldszeretet és szépség nagyasszonyának”, gróf Rhédey Claudiának. Mindezt történt születésének 200. évfordulóján.
A kastély udvarán állították fel a grófnő szobrát
Az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesület (BPME), a Százfonat Egyesület, a történelmi egyházak és az önkormányzat, továbbá az Európa a polgárokért program és a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően ünnepelhettek vasárnap a település első köztéri szobrának avatásán. Rhédey Claudia legjelesebb szülötte a helynek és kultuszát fel is újították, de olyan név is, amelyből Erdőszentgyörgyön valóságos „márkanevet” is kialakítanának. A jelenlegi angol királynő szépanyja születésének kétszázadik évfordulójára nagyszabású rendezvénnyel készült volna a város, de egyelőre csak egy kis részét, a köztéri szobrot sikerült elkészíteni. De ez semmit nem csorbít az elképzelés megvalósításán fáradozók becsületén, sőt megerősíti őket munkájukban.
Kétszáz éve lámpás
Vasárnap délelőtt ökuménikus istentisztelet keretében emlékeztek az erdőszentgyörgyiek Rhédey Claudiára. Gáspár György református lelkész mint kora legszebb hajadonát és mint Isten hűséges szolgálólányát mutatta be, aki rövid, de beteljesedett élet után oda tért vissza ólomkoporsóban, ahol megkeresztelték és ahol konfirmált. Demeter Erika unitárius lelkész a grófnőt példaként emlegette: az ő tetemét a keresztszüleitől kapott, és az idegen földön mindvégig viselt nyakéke alapján azonosították a múlt században, míg a keresztyén embert a szíve fölött hordozott hite alapján ismerik fel. A grófnő hitével együtt magával vitte szülőfaluját és a Kis-Küküllőt, idegenben is vállalta a szülőföldjét: ez volt az ő otthona és itt talált végső nyugalmat is. Ferencz István plébános előttünk járó lámpásként beszélt a nagyasszonyról, aki ragaszkodott hitéhez, magyarságához, szülőföldjéhez, és kétszáz éve is nekünk világít, példát mutatva.
Avatás és koszorúzás
Mintegy kétszáz személy jelenlétében leplezték le a „szülőföldszeretet és szépség nagyasszonya”, gróf Rhédey Claudia mellszobrát a Rhédey-kastély udvarán. Az ünnepi szavalatok, a Cantuale énekegyüttes és a méltató beszédek után koszorút helyezett el a Bodor Péter Közművelődési Egyesület, a Százfonat Egyesület, a Szent György Lovagrend, az önkormányzat, a helyi önkormányzat és a szobor készítőjének fia. Ezután a kastély pincéjében megnyitották a marosvásárhelyi Novák József képzőművész kiállítását, amely a mintegy nyolcszáz munkát magában foglaló címeranyag egy részét mutatja be a helyieknek, ezzel mintegy „életet és lelket” adva a már restaurált pincéknek.
Egyelőre csak a szobor áll
A szoborállítás igénye már a rendszerváltás első éveiben megfogalmazódott a helybéliekben. A gipsz szobrot 1996-ban készítette el a helyi születésű, de Székelyudvarhelyen élt Székely József (1929–2006) képzőművész. Ez éveken át a Rhédey-emlékszobát díszítette, majd átkerült a Rhédey-kastélyba, ennek restaurálása miatt ma az iskolában kap helyet. Tavaly még abban reménykedtek, hogy Claudia születésének 200. évfordulóján ünnepélyes átadásra kerülhet a restaurált műemlék kastély és az udvarát díszítő szobor is. A már egy éve elkészült programtervezet szerint az avatóünnepség három napos lett volna, és többek között történelmi előadásokat, kiállításokat, kastélybált, könyvbemutatókat, szoborállítást és más kulturális eseményeket foglalt volna magába, a meghívottak listáján természetesen szerepelt az angol királyi család, nevezetesen Károly herceg is. A finanszírozás miatt a kastély javítási munkálatai nem a megfelelő ütemben haladtak, így nyilvánvalóvá vált, hogy a programtervezetből csak a szoborállítás válhat megvalósíthatóvá, a többi esemény megszervezésére csak a munkálatok befejezése után kerülhet sor – mondta el Hegyi László volt alpolgármester, a Szent György Lovagrend tagja, a BPME alelnöke. Azt is megtudtuk: a szobor bronz mását Sánta Csaba szovátai képzőművész öntötte meg, a talapzatot a csíkszeredai Dóczy András kőfaragó készítette.
Egy perc csenddel Bartos Miklós tanár úr emléke előtt is adóztak a szentgyörgyiek, aki a település múltjának, nevezetességeinek, személyiségeinek felkutatásáért sokat fáradozott, és aki Rhédey Claudia emlékezetét is visszaadta, örökségül hagyta a mai és a következő nemzedékeknek.
A grófnő üzenete
Ünnepi beszédében Csibi Attila Zoltán polgármester kifejtette: Rhédey Claudia szülőföldszeretete minden ember számára példaértékű. Mindenki büszke, hogy a települést jegyzik az angol királyi családfán, de az erdőszentgyörgyieknek sokkal fontosabb kell legyen az, hogy a grófnő szerette ezt a települést. Az ő üzenete a szülőföld szeretete, az itthonmaradás, az itthon való boldogulás. Olyan otthont kell itt teremtenünk, amelyre büszkék lehetünk. Ugyanilyen fontos ma a nevelés, a hagyományok, a táj szépsége, de olyan szellemiséget és értéket is kell magunk mögött hagynunk, amely biztosítja az utókornak a minőségi megmaradást és a nemzetiség megőrzését. „Álljon ez a szobor minden erdőszentgyörgyinek példaként, olyan példaként, amelyre büszkék lehetünk” – hangsúlyozta a polgármester.
Rhédey Klaudia
Erdőszentgyörgy nevezetes szülöttei közül kétségkívül a leghíresebb az 1812 szeptemberében született gróf Kisrédei Rhédey Claudia (1812–1841) gróf Rhédey Lászlónak és báró Inczédi Ágnesnek egyetlen felnőttkort megért gyermeke, a mai Windsor-uralkodóház egyik ősanyja, II. Erzsébet angol királynő szépanyja.
A szépségéről és okosságáról híres lány tizennyolc éves volt, amikor I. Ferenc császár és magyar királytól a család meghívót kapott, és egy báli szezonra Bécsbe utazott. A bálon Sándor württembergi herceg és Claudia első látásra egymásba szeretett. Sándor Pál Lajos herceg I. Vilmos württembergi király unokafivére volt, aki az ősi Teck hercege címet is viselte. Öt évi várakozást követően 1835. május 2-án házasságot kötöttek.
Az életvidám, szeretetre méltó asszony csak hat évig élhetett boldog házasságban. Claudia 1841 szeptemberében férje után utazott Grazba, de az út során életét veszítette, október 1-jén Pettau városában elhunyt. Férje soha nem tudta őt elfeledni, ezt íratta koporsójára: „Az asszonynak, ki nekem mindig örömet, boldogságot adott, szomorúságot, könnyeket csak egyszer életemben, mikor egyedül hagyott.” Claudia utolsó kívánsága szerint holttestét hazaszállították Erdőszentgyörgyre. A grófnőt a Rhédeyek sírkamrájába temették el. A monda szerint bebalzsamozott szívét jóval később, férje halálakor, annak koporsójában helyezték örök nyugalomra.
Claudiának és Sándor hercegnek egy fia és két leánya született. Egyetlen fia, Ferenc Teck hercege, királyi családból választott magának feleséget: Mary Adelaide brit hercegnőt. Gyermekeik közül Máriát a yorki herceghez, Györgyhöz adták feleségül, aki 1910-től V. György néven lépett az angol királyi trónra. Rhédey Claudia unokája királyné lett, dédunokái, Edward és VI. György herceg pedig angol király. VI. György idősebbik lánya, Claudia ükunokája, 1952-től II. Erzsébet néven angol királynő.
Claudia sírja fölé unokája, Mary Victoria Teck hercegnő 1905 májusában márvány emléktáblát állíttatott. Mária királyné 1935-ben Fülöp Ferenc erdőszentgyörgyi lelkész levelére vizsgálatot rendelt el, utasítva a bukaresti angol követséget, hogy az azonosítást egy szakértői csoporttal végeztesse el Erdőszentgyörgyön. Felnyitották a sírt, elvégezték az azonosítást, ami a koporsóban lévő nyakék alapján megtörtént. Ezt a nyakéket – a legendárium szerint – Rhédey Claudia a konfirmáció alkalmából keresztszüleitől kapta. Miután idegenbe ment férjhez, a nyakéket állandóan hordta, ez emlékeztette szülőföldjére.
Az angol trónörökös, Károly herceg már ellátogatott Erdőszentgyörgyre, hogy lerója kései tiszteletét szépanyja nyugvóhelyénél. Erdélyi és magyarországi látogatásai során pedig több alkalommal emlegette, hogy magyar vér is csörgedez ereiben. Az erdőszentgyörgyiek az angol királyi geneológia alapján kiszámították, hogy II. Erzsébet angol királynő ereiben 17% magyar, sőt magyar királyi vér is folyik.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

2012. október 16.

Konferenciát tartottak a fenntartható Székelyföldről
Az energiaárak liberalizálására a monopóliummal rendelkező vállalatoktól való függetlenedés lehet a válasz, a válságból való kilábalásra annak önerőből való kezelése a megoldás – hangzott el tegnap az I. Székelyföldi Fenntartható Építészeti Konferencián.
A rendezvényt a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara, Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata szervezte meg, fő témája pedig az alacsony költségvetésből, de több élőmunkával épülő, kis fenntartási költséggel, energiatakarékosan működő, tájba illeszkedő házak építése volt. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a konferencia megnyitóján elmondta, azt szeretnék, ha a szakemberek megfogalmaznák javaslataikat, amit az önkormányzatok gyakorlatba ültethetnek, vagy segíthetik a megvalósítást. A rendezvényen a téma magyarországi és romániai szaktekintélyei tartottak előadásokat.
A dombház nem barlang
Hegedűs Zsolt építészmérnök húsz éve tervez dombházakat, Magyarországon eddig több mint ötven valósult meg a tervei alapján. Mint a sepsiszentgyörgyi konferencián rámutatott, a föld alatti otthonnak északon és a forró égövön is nagy hagyománya van, de Magyarországon és Erdélyben is építenek földdel fedett pincéket, amelyeknek kellemes, állandó klímája van.
„Az a szemlélet, hogy a vályog és a föld a szegények építőanyaga, holott korszerű technológiával a földhöz meszet, cementet keverve olyan földtéglákat gyártanak, amelyek áradás esetén is szilárdak maradnak. A dombház nem egy barlang, hanem költség- és energiahatékony, lakható családi otthon” – ecsetelte Hegedűs Zsolt. A szakembertől ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy a földdel és növényzettel fedett, boltozatos, kupolás, fafödémes épületek hőszigetelő és hőtároló képessége is nagy.
Az építész továbbá felhívta a figyelmet, hogy a dombház építésének nem kellene sokkal költségesebb lennie, mint egy bármilyen más házénak, ám az építészek, ha meglátnak egy ilyen tervet, rögtön azt gondolják, hogy a megrendelőnek rengeteg pénze van, és ez megdobhatja a kiadásokat. „A dombházak építése kihívás az építőnek és a megrendelőnek is. Egy korszerű ház megépítéséhez egy zsák türelem kell, ehhez legalább három zsákkal” – jegyezte meg Hegedűs Zsolt.
Az autonóm kisrégió
Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke eközben arról értekezett, hogy az autonómia kiterjeszthető a házról a településre, a kistérségre is. Ertsey a fenntartható építészettel foglalkozik, többek között vályog- és szalmabálából készült házakat tervez, de településeknek, kistérségeknek fenntartható stratégiát is készít, amely több elemet magában foglal, az energia-önállóságtól az élelmiszer-önrendelkezésig. A konferencián a különböző vonatkozó fogalmakat tisztázta. Kiderült például, hogy egy épület egyszerre lehet öko, bio, passzív és autonóm, az ilyen jellegű építkezés célja a fenntartható életmód és a Föld megóvása.
Ertsey Attila szerint elsődleges szempont az erőforrás-használatban – tehát a tájhasználatban –, a víz- és energiagazdálkodásban a környezeti egyensúly megtartása. „A helyi energiarendszer elemei az egyedi bioszoláros fűtés, vagyis a fafűtés és a napenergiás melegvíz-készítés, a közintézményekben a közösségi bioszoláros fűtőmű és távhőellátás, a helyi elektromos hálózat, amely nap-, szélenergia- és biogázalapon működik, a mezőgazdasági gépek üzemanyag-ellátása helyi kisüzemben előállított biodízellel. Az ezekre fordított befektetés gyorsan megtérül, csökken az energiaimportfüggőség, és jótékony társadalmi-szociális következmények lesznek az erdőművelésben, a mezőgazdaságban, a helyi kis- és közepes vállalkozások fellendülésében” – ecsetelte a szakértő.
Házak intelligenciája
A konferencián Dezső János épületgépész mérnök az intelligens házakat ismertette, kitérve arra is, hogy az intelligens épületautomatizálás energiát takarít meg, és nagyobb komfortot biztosít. Molnár József, aki élő tervezői, energetikai tanúsítói, energetikai auditori jogosultsággal rendelkezik, gyakorlati tanácsokat adott arról, hogyan kell eljárni egy új létesítmény építésekor, melyek az egyes lehetőségek terhei és előnyei. A bukaresti Ramona és Daniel Barbu Mocănescu – akik megépítették a sokat mediatizált boşneagui szalmabálából készült házat – a passzív házat mutatták be, amely 90 százalékkal is csökkentheti az épület energiafogyasztását, ezt a nagyon jó hőszigeteléssel, hővisszanyerő berendezésekkel, megújuló energiák hasznosításával és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével lehet elérni.
(Zalánpatak lehet az első
A Kovászna megyei Zalánpataka lehet az első székelyföldi önellátó falu – fogalmazta meg az I. Székelyföldi Fenntartható Építészeti Konferencián Tamás Sándor. A Kovászna megyei tanács elnöke szerint a rendezvényen elhangzottakat gyakorlatba is lehet ültetni, ennek érdekében a Málnás községhez tartozó Zalánpatakán a fenntartható falu elnevezésű tervet lehetne megvalósítani.
„A kis, elzárt faluban alig százan laknak, a hegyvidéki település képe, tájba simulása idilli, olyan jellegzetes, hogy már önmagában ez is védendő érték. Megőrizte eredeti településszerkezetét, építészeti emlékeit, a közösség tagjai pedig hagyományos életmódjukat. Mindazokkal az adottságokkal rendelkezik, amelyeket most ki lehetne használni és itt kialakítani az első székelyföldi fenntartható, önellátó települést” – fogalmazta meg Tamás Sándor.
Amint arról beszámoltunk, Kasléder József málnási polgármester már rég tervezi, hogy ökufaluvá alakítja Zalánpatakát, kihasználva adottságait, az érintetlen tájat, a tiszta levegőt és ivóvizet. Mint ismeretes, több mint egy évtizede Zalánpatakán vásárolt ingatlant Károly herceg, aki a régi házat természetes építőanyagokat használva újította fel.)
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2013. július 15.

Kastélysorsok Erdélyben: mi lesz a magyar örökséggel?
Az összmagyar örökségvédelem egyik legfontosabb rendszerváltás utáni kérdése a külhoni épített örökség védelme, különösen a nehézségekkel sújtott vidékeken. Az erdélyi kastélyok pusztulása és mentése talán a legizgalmasabb terület: ezt járta körbe a Korunk folyóirat júniusi lapszáma.
A Korunk című, kolozsvári központú, erdélyi folyóirat júniusi lapszáma az erdélyi kastélyok viszontagságos 20. századi történetét, azok romániai rendszerváltás utáni sorsát, hol borús, hol reménykeltő fejleményeit járta körbe cikkek, esszék és interjúk egész sorával. Tudták, hogy Trianon óta komplett középkori udvarházak és kora barokk rezidenciák pusztultak el Erdélyben, nem beszélve a török idők utáni barokk, klasszicista vagy eklektikus kastélyok egész sorának omladozásáról? A Korunkban számos ilyen történetet olvashatunk. A magyar örökség végleges elpusztulása miatti szívfájdalmunkat, ha csekély mértékben is, de azért enyhíti az a néhány pozitív történet, ami reményt kelt az erdélyi épített kincsek jövőjét illetően.
Kastély? Gépállomás, istálló, téeszközpont!
Kovács András kolozsvári művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA külsős tagja már a folyóiratot nyitó, Hogyan pusztítsuk el a kastélyokat? című balatonfüredi előadása alapján született írásában megkondítja a vészharangot. „Az élet nem áll meg merengve visszanézni; épül Erdélyben út, vasút, gyár, állomás, kaszárnya, városi palota, templom, falusi ház és iskola, de kastély? – aligha többé. A kastély már maga a történelem” – idézi mottóként Biró József 1944-es szavait. És mennyire történelem most a kastély fogalma, hetven évvel később. Kovács András az, aki a fent már említett veszteséglistát sorolja: nyomtalanul eltűnt a Bánffyak bárói ágának bonchidai, középkori udvarháza; a Hallerek 1626 körül épült fehéregyházi rezidenciája; a szamosfalvi Mikola- és a magyarfenesi Jósika-kastély is.
A második világháború romániai kommunista hatalomátvétele után végleg megpecsételődött az úri lakosok sorsa, legtöbbjükből Erdélyben is gépállomás, istálló, téeszközpont vagy közösségi (értsd, senki által nem őrzött, védett, karbantartott) épület lett. Változást hozott azonban a román rendszerváltás és az utóbbi évek néhány fejleménye: a restitúciós törvények értelmében sokan visszakaphatták régi kastélyaikat, birtokaikat – már ami megmaradt belőlük a román kommunizmus évtizedei után. Ez a különös restitúciós rendszer egyrészt tényleg nagyvonalú volt, lehetőséget teremtett arra, hogy akiben van elég kalandvágy, kitartás és ideg, újra életre kelthesse ősei egykori birtokát. Másrészt viszont az országos és helyi szabályok, a bürokrácia és a lokális közélet szereplői számtalan akadályt gördítenek az egykori, jellemzően gyűlölt magyar urak visszatérő utódai elé. „Az ingatlanok fenntartását és helyreállítását a román állam meg a román örökségvédelmi törvény most szemforgatóan rájuk hárította, a továbbiakban őket téve felelőssé az épületek állapotáért” – írja Kovács András.
A szkeptikus erdélyi művészettörténész példákat hoz arra is, hogy nemcsak a szándékolt vagy hanyagságból eredő pusztulás, hanem még a félresikerült felújítási kísérletek is sokat rontottak egyes erdélyi műemlékeken. A fogarasi vár egyik szárnya például az eredeti vakolat leverése után álreneszánsz ablakkereteket kapott. A bonchidai, hatalmas Bánffy-kastélyt (Erdély legnagyobb reneszánsz-barokk kastélyát) vasbeton elemekkel próbálták megmenteni az enyészettől, miután előbb ’44-ben a németek gyújtották fel, majd a falusiak hordták el a maradványait és a park fáit, nem beszélve a barokk szobrok elpusztulását eredményező céltalan vandalizmusról. A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt pedig dilettáns, ámde nagyravágyó álhistorizáló elemekkel újították fel oly módon, hogy évszázadokkal ezelőtti tulajdonosai rá sem ismernének már.
Kálnokyak, Mikesek, Bánffyak, Ugronok, Hallerek és Bethlenek
Mit mentünk, miért és kinek? – teszi fel a kérdést Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember írása címében. Hegedüs leszögezi: térségünkben Romániában adták vissza a legtöbb műemléket a tulajdonosok leszármazottainak. „Sajnos az esetek döntő többségében romos állapotban, lelakva s minden gazdasági háttér nélkül, de visszaadták” – erősíti meg e tény jelentőségét. Az örökségvédő örül annak, hogy vannak olyanok, akik a „vakolókanállal együtt a kezükbe vették lepusztított épületeik gondozását”. Hegedüs is említi a bonchidai Bánffy-kastély történetét, de a pozitív fejleményeket kiemelve: zajlik egy nagyon lassú felújítási folyamat, így Bonchida ma már nemzetközi oktatási és kulturális központként működik, félkész állapotban is. A román kulturális tárca műemlék-helyreállítási alapja keretében csak 2012-ben egy sor kastély és vár kapott támogatást, Nagyvárad várától Vajdahunyadig. A legnagyobb teher azonban Hegedüs szerint a régi-új kastélytulajdonosokra hárul: „A Kálnokyak, Mikesek, Bánffyak, Ugronok, Hallerek, Bethlenek kemény munkával építik vissza mindazt, amit a kommunizmus elvett tőlük” – fogalmaz, s ez szerinte biztosítja: van magyar kastélyjövő Erdélyben.
A partiumi kastélysorsokról írt a Korunkba Emődi Tamás nagyváradi építész-művészettörténész. Partium úri lakjai Emődi szerint művészettörténeti értékükben elmaradnak Erdély, a Dunántúl és a Felvidék kastélyaitól – ennek történelmi okai vannak; de az elmúlt közel száz év őket is ugyanúgy sújtotta. A Telegdiek papmezői reneszánsz várkastélyából már csak falmaradvány látható; de Károlyi Sándor erdődi, Petőfi emlékezetéről híres kastélya is megsínylette az időszakot. Az aranyosmeggyesi Báthori–Lónyay–Teleki–kastély a 17. században nyerte el végső formáját, de ma már válságos állapotban van: nincs tetőzete, komoly statikai problémákkal küzd, és lehet, hogy rövidesen rommá fog válni. Emődi hosszan sorolja a partiumi kastélyokat és jelenlegi helyzetüket, és összegzése szerint rendkívül kevés olyan emlék van, amelyik építészeti vagy kultúrtörténeti értékének megfelelő kezelésben részesült.
Egy normálisan működő társadalmi rendszerben az úgynevezett felső tízezer garantálhatná a társadalom előmenetelét, Erdélyben és Romániában azonban hiányzik ez a réteg – szól a Guttmann Szabolcs műépítésszel, volt nagyszebeni főépítésszel készült interjú fő üzenete. Gutmann kiemeli a nagyszebeni óváros Brukenthal-palotáját, ami szerinte az egyik legszerencsésebb példája az elmúlt húsz évnek; sőt a korábbiaknak is, hiszen múzeumként vészelte át a legsötétebb időszakot. Nagyszeben európai kulturális fővárosként való újjászületése után pedig méltóbb fizikai és szellemi környezetben, az evangélikus egyház tulajdonában képviseli tovább Brukenthal Sámuel egykori erdélyi kormányzó humanizmusát. Guttmann hiányolja a stratégiát és az átfogó gondolkodást és cselekvést: ő és társai már korábban felmérték a Szeben és Fehér megyei kúriákat, kastélyokat, de a dokumentáció minisztériumi levéltárban porosodik. Ugyan sok erdélyi vidék küzd problémákkal, de a fejétől is bűzlik a hal: „Aki ma végigmegy Bukarest főutcáin, láthatja, hogy a 19. századi nagy bérházak többsége lakatlan. (…) Ha ennek a városnak kell felügyelnie az országot és annak épített örökségét, akkor egyetlen reményünk, ha komolyan vesszük a regionalizálást…” A volt szebeni főépítész a fiatal szakember nemzedékektől, az országos párbeszédtől és a civil szféra bevonásától remél szemléletváltást.
Amit visszaszolgáltattak, azt fenn kell tartani
A szakértők után a legközelebbi érintettek, a kastélyukat visszaszerző nemesi utódok, Mikes Zsigmond és a Bethlen-leszármazott Vályi Zsuzsanna vallanak családi és személyes élményeikről. Vályi nagyszüleit kitelepítették birtokukról, és kényszerlakhelyre hurcolták őket, a nagyszülők minden munkát elvállaltak a túlélésért, de az unokák már nem számítottak osztályellenségnek. A család 1988-ban költözött Magyarországra. Mikes Zsigmond felmenőit szintén kitelepítették. „Tízéves lehettem, amikor Papi kiterített egy hatalmas papírtekercset, rajta színesen megrajzolva a családfa. Mutatta, hogy ez a családunk, de hozzátette: „erről nem szabad senkinek beszélni” – mesél a hallgatás korszakáról Mikes. Az építész végzettségű Vályi Zsuzsanna szerint ma „izgalmas feladat, hogy a visszaszerzett örökségből ma mit lehet kihozni”. Mikes Zsigmond szerint „amit visszaszolgáltattak, azt fenn kell tartani”, és „a visszaszolgáltatás nem azt jelenti, hogy most hirtelen meggazdagodtak az egykori kisemmizettek, hanem azt, hogy olyan életvitelt választanak, amiben ezeknek a műemlékértékű épületeknek is szerepük lesz”.
Erre jó példa a Korunk másik cikkében bemutatott Kálnoky-modell: Kálnoky Tibor fiatalemberként tíz évig harcolt az elveszett örökségéért a román állammal. Miklósvári kastélyát hatalmas erőfeszítésekkel kezdte felújítani, saját kézbe véve a munkálatokat, hagyományos technikákat is felelevenítve. Innen-onnan, régiségvásárokból szedték össze a régi, korhű berendezési tárgyakat. Károly herceg, a brit trónörökös is többek között Miklósvár hatására szeretett bele Erdélybe, s évek óta járja tájait, vendégházakat létesítve, őstermelőkkel kapcsolatba lépve. Károly herceg saját bevallása szerint időutazásként éli meg Erdélyt, ahol a természet és a kultúra tökéletes összhangjára lelt, s ahol még van mit tanulni az ebben az összhangban élő emberektől.
Tudjuk, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, a régi világot már semmi sem hozhatja vissza, és az évtizedek során sok értékes magyar épített örökségünk pusztult el véglegesen Erdélyben (is). De ahogy a Korunk folyóirat számos írásából kiderül: a Károly herceg által is képviselt elkötelezettségből, a Mikesek, Kálnokyak és a többiek elszánt küzdelméből, az örökségvédők új nemzedékének munkásságából talán újra életre kelhet egy-egy erdélyi birtok. Az újraéledő kastélyok elveszett, halódó környékekre is kisugározhatják a szellemet, kultúrát és civilizációt – pont úgy, ahogy Erdély tette azt régi, „sötét” évszázadokban…
Rajcsányi Gellért
MNO

2013. november 8.

Egy törvénnyel nem lehet a lopást leállítani!
Rendhagyó beszélgetés dr. Kelemen Atilla képviselővel a parlamenti vita alatt álló új erdészeti kódexről
– Azzal kezdeném, hogy az adja az erdőtörvény aktualitását, hogy Charles herceg, amellett, hogy Romániát csodaországnak nevezte, azt mondta, hogy naponta 30 hektár erdő tűnik el itt. Ez óriási szám, nem valószínű, hogy teljesen fedi a valóságot, de tény, hogy nyakló nélkül vágják az erdőket, miközben mindenki mondja, hogy meg kell menteni. A kérdés egyik fele, hogy vajon a jelenleg érvényben levő erdészeti kód jó-e vagy rossz? Sok vita volt erről, a jelenlegi törvényt hosszas tanácskozások után hoztuk meg, és sok minden, amire ma szeretnek hivatkozni, benne van a régi erdészeti kódban is. Az például, hogy a tarvágások után kötelező az újraerdősítés.
– Nem elég törvénybe foglalni, alkalmazni kell, mert ha a törvény csak papíron marad, s egy fiókban porosodik, attól az erdő nem fog újratermelődni.
– Ez így van. Van spontán erdősülés is, ám ha nem irányítottan csinálják, akkor előfordul például, hogy hiába kel ki a mag a csereerdő esetében, ha a mogyoró sokkal gyorsabban nő, és olyan sűrű a lombozata, hogy maga alatt semmit nem tűr meg, megöli az összes többi csemetét. Tehát igen, az erdőt újra kell telepíteni, és nem a Fennvalóra vagy a természetre bízni, hogy hogyan alakul majd. Még egyszer mondom, van rá paragrafus a mostani erdészeti kódban is, csak rá kell kényszeríteni az embereket, illetve azokat, akik vágják az erdőt, hogy ezt alkalmazzák, és nagyon komolyan számon kell kérni.
– Hogyan lehet rákényszeríteni az embereket a törvény betartására? Semmi esetre sem azzal, hogy új törvényt alkotunk...
– A kényszerítés egyetlen módja – nem szeretjük ugyan – a büntetés. Nem lehet mindenkinek a lelkiismeretére bízni. A régi időkben, amikor több száz évre meghatározott tulajdonformák voltak, mindenki próbálta úgy kezelni, hogy száz év múlva is legyen erdő, hiszen egy fenyőerdőnek a "beérése" 80-100 évig tart. Ahol tarvágást végeznek, legközelebb nyolcvan-száz év múlva vághatnak újra fenyőt. Ezt így kellene felfogni, az utódainkra kell hagyni az erdőt.
– Egy kormánypárti szenátor a múltkor azt mondta, hogy Romániában több mint 500 ezer hektár erdőterület van ebek harmincadján. Igaz ez?
– Sajnos igaz, az újratelepítésekkel nagyon megkéstek, de ezt csak úgy lehet megoldani, hogy legyen az államnak egy szervezete – a Romsilva –, amelynek megfelelő személyzete, autoritása kell legyen ahhoz, hogy ezeket a törvényeket alkalmazza, illetve rászorítsa a közbirtokosságokat, a magántulajdonosokat vagy az állami erdők tulajdonosait, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, és be kell tartani.
– Ötszázezer hektár azért nagyon sok…
– Nagyon sok, de meg kell nézni, a környezetünkben, Erdélyben is sok olyan hely van, ahol gyönyörű fenyőerdőket láttunk még húsz évvel ezelőtt. De csak meg kell számolni azokat a rönkszállító autókat, amelyek naponta jönnek le például a Maros völgyéből, vagy a Görgény völgyéből… Az egész világon óriási gond a mértéktelen fakivágás.
– Azzal, hogy betartatják a nagy erdőtulajdonosokkal a törvényt, nem oldódik meg a kistulajdonosok gondja.
– Amit az RMDSZ és jómagam is sokszor kritizáltunk, hogy eleve rosszul indítottuk az egész akciót, hiszen a 18- as törvény 10 hektárban határozta meg a visszaadandó földterület maximális nagyságát, amiből egy hektár lehetett erdő. Ez elaprózáshoz vezetett, mert az az igazság, hogy egy hektár erdővel nincs mit kezdeni, egy hektár erdővel nem lehet erdőgazdálkodást folytatni. Az viszont jó intézkedése lesz az új erdészeti kódnak, hogy az állam fizetéstérítés nélkül fogja őrizni a magánszemélyeknek ezeket a kis erdeit is. Azt azonban mindenképpen tudni kell, hogy ezzel viszont az is együtt jár, hogy minden erdőterületre hosszú távú kivágási tervet kell készíteni, és igaz, hogy szakember fogja őrizni, de rendelkeznek is vele olyan értelemben, hogy nem akkor vágsz fát ki belőle, amikor akarsz, hanem a erdőgazdálkodási üzemterv szerepel majd a te területed is, s ha vágásra kerül, akkor megkapod azt a famennyiséget, ami jár erről a területről.
– Aki télire tűzifát akar hazavinni a saját erdejéből, nem teheti meg?
– Csak úgy vihet, ha egészségügyi kivágást végez, a beteg fákat vágja ki, nem tarvágást végez. De ezt is az erdészet kell jóváhagyja, pecsételje, nem úgy, hogy kimegy, kivág egy fát, és hazaviszi. Ez különben mindig így volt román világban, magyar világban, rend volt az erdőben. Nem véletlen, hogy az első világháború előtt például az erdészet félkatonai szervezet volt, egyenruhával, fegyverviseléssel, nem úgy ment, hogy mindenki azt csinált, amit akart.
– Romániában élünk, ahol a törvényeket nemigen tartják be, még a törvényalkotók sem. És az emberekben ott él a gyanú, hogy az erdészet is a pillanatnyi hatalom kiszolgálója. Kormányok mennek, kormányok jönnek, minden kormányváltáskor az új hatalom emberei kerülnek "helyzetbe", és hogy úgy mondjam, politikai alapon megy majd az erdővágás is.
– Ez valóban hatalmas rákfenéje a mostani rendszernek, hiszen a politikai váltógazdaság nem azt kellene jelentse, hogy négyévenként jön egy új kormány, és minden régi tervet abbahagyunk, s valami újba kezdünk, amit az új kormány talál ki. Főleg az erdőgazdálkodásban, ahol száz esztendő a váltószám, nem lenne szabad ilyen négyéves ciklusokban gondolkozni. Sajnos, nemcsak az erdészetet jellemzi ez a kapkodás, hanem az egész társadalmat.
– Egyesek szerint ezzel a törvénnyel meg tudják állítani a lopást.
– A törvénnyel nem lehet a lopást megállítani, csak a törvények alkalmazásával. Szerintem az eddigi erdészeti kóddal is meg lehetett volna állítani a lopást, ha konkrétan lett volna erre részben politikai akarat, részben pedig olyan személyzete az erdészetnek, amivel meg tudta volna őrizni az erdőmennyiséget. Az állam sokkal pragmatikusabban kellene hozzáálljon, de úgy néz ki, ezen a téren is bedobták a gyeplőt a lovak közé, és nagyon nehéz újra megfegyelmezni ezt a dolgot.
Az, hogy ezentúl nem fognak élőfát eladni, hanem az út mellé kihordott, négyzetméterbe felrakott rönköt, szerintem megint kétélű dolog. Persze jelentheti azt is, hogy nagyobb lesz a fegyelem, de azt is, hogy megint beiktattunk egy központi láncszemet az erdő és az értékesítő közé: aki az erdőkitermelést végzi. Az már ráteszi a maga nyereségét, tehát megint több mindenkit akarunk éltetni ugyanakkora mennyiségű fából. Azt hiszem, ez tovább bonyolítja majd a helyzetet, ahelyett, hogy megoldaná a problémát.
– Szükség volt erre az új törvényre, vagy csak a régit kellett volna helyesen alkalmazni? Hiszen, mint mondta, az előző törvényben is jó előírások voltak, csak nem tartották be.
– Magam sem értem. Egy kicsit úgy vagyok ezzel, mint a vizek és halászat törvényével: nagy érdekek vannak a háttérben. Minden kormány azzal kezdi, hogy ezekben rendet akar csinálni. Sajnos, gyanítható ilyen esetben, hogy bizonyos klikknek akarják a hasznot átjátszani. Úgy gondolom, hogy a régi erdészeti törvénnyel, amelyet komoly erdészeti szakemberek készítettek, a mai napig meg lehetett volna élni. Benne van majdnem minden előírás azok közül, amelyek az újban is megtalálhatók. Az, hogy az értékesítés másképp lesz, számomra gyanús: miért kell másképp, és mi szükség van egy másik cégre? Eddig azok a cégek, amelyeknek megvoltak a gépei, kitermelték a fát, kivitték az út mellé, onnan eladták. Hogy ezután hogy lesz, nem tudni igazán, a törvény betűjét sokféleképpen lehet értelmezni és alkalmazni. Azt hiszem, az lenne a jó, ha tényleg meg tudnánk győzni önmagunkat elsősorban, hogy erdőre szükség van, és hogy ez egy óriási vagyon Romániának. Csak azután tudjuk a külföldet vagy akár Charles herceget meggyőzni, hogy itt tényleg vigyáznak az erdőre, mert addig, amíg az a vélemény, hogy naponta 30 hektár erdő tűnik el többé-kevésbé illegálisan, addig nincsenek rendben a dolgok.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2014. november 3.

Reneszánszukat élik a kastélyok Erdélyben
Hivatalos statisztika hiányában civil szervezetek, alapítványok által készített összesítés alapján lehet felbecsülni, hozzávetőlegesen hány kastélyt, udvarházat koboztak el a kommunizmus idején Romániában, és ezek közül mennyit szolgáltattak vissza a rendszerváltás után a tulajdonosoknak.
Nem hivatalos adatok szerint a román állam csak az erdélyi magyar nemesektől mintegy másfél ezer kastélyt és udvarházat, továbbá ötvenezer hektár szántót és több százezer hektár erdőt kobozott el, és még mindig jelentős a megoldatlan restitúciós kérések száma. Bár az örökösök közül sokan visszakapták felmenőik kastélyát, udvarházát, rengeteg per van folyamatban a hazai igazságszolgáltatás fórumain vagy a strasbourgi európai bíróságon a földek és erdők tekintetében.
Haller Béla, a magyar nemesi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke szerint a hazai törvényhozók is ráébredtek, hogy a helyi hatóságok, önkormányzatok érdeke ellentétes a volt tulajdonosokéval, ezzel magyarázható, hogy a tavaly elfogadott új, 165-ös számú restitúciós jogszabály már nem bízza a helyi hatóságokra a restitúciós kérések elbírálását.
„Számos esetben olyan földterületeket kell visszaadni, amiket 1990 után kiosztottak az embereknek, másutt kultúrház, iskola működik a kastélyban, udvarházban, így az érintett helyhatóság nagyon népszerűtlenné válna, ha ezeket visszaszolgáltatná. Emiatt sok kérést elutasítottak, a végtelenségig elhúzzák a restitúciót, vagy rendkívül rossz minőségű területeket, elbokrosodott legelőket ajánlanak az elkobzott földekért cserébe. Az új törvény viszont előírja egy központosított adatbázis létrehozását, ahol megyei szinten vizsgálják az eddig nem teljesített kéréseket, és az összeírt ingatlanok visszaszolgáltatását már nem bízzák a helyiekre" – vászolta a restitúció buktatóit lapunknak a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőként tevékenykedő Haller Béla.
Hozzátette, mivel nem minden volt tulajdonos tagja a Castellumnak, az alapítvány sem rendelkezik központosított adatbázissal az elkobzott erdélyi javakról, ezek sorsáról.
A bukaresti Ion Mincu Műépítészeti és Urbanisztikai Egyetem hallgatói ugyanakkor egy 2008-ban útjára indított projekt keretében alaposan dokumentált, a nagyközönség számára is könynyen emészthető nyilvántartást készítettek Románia elfeledett építészeti emlékeiről. Az immár az Arché Egyesület égisze elatt folytatott, Monumente Uitate (Elfeledett műemlékek) elnevezésű kutatómunka keretében előbb Erdély és a Bánság, majd a Kárpátokon túli területek kastélyait, udvarházait térképezték fel, és tették közszemlére a www.monumenteuitate.org honlapon.
Adatbázisukban mintegy ezer műemlék, történelmi és építészeti szempontból értéket képviselő ingatlan szerepel – ennek fele Erdélyben található –, amelyek térképen is felkereshetők, ugyanakkor valamennyi kastély saját adatlapot kapott, melyen a diákok által készített fényképeken kívül megtalálható az eredeti tulajdonos és az építész neve, az épület aktuális állapota és funkciója is.
Ez az archívum is rávilágít, hogy a rekvirált épületek a kommunista rezsim idején nagyon rossz állapotba kerültek, hiszen miközben többségükben iskolák, árvaházak, kórházak vagy elmegyógyintézetek működtek, számos kastélyt a karbantartás hiánya közepette a mezőgazdasági termelőszövetkezetek használtak – nem kevés esetben gabonaraktárként vagy istállóként.
Ugyanakkor az egykori nemesek leszármazottainak az elmúlt években visszaszolgáltatott épületek közül sokat sikerült megmenteniük az enyészettől, sőt számos pozitív példát találni a kastélyok, udvarházak „felvirágoztatására". Az aranyosszéki Várfalva Jósika-kastélyt az örökös, Bánffy-Jósika Imre újíttatta fel, az almakeréki Apafi-kastélyt Károly walesi herceg alapítványa hozatta rendbe, míg a bonchidai Bánffy-kastélyt nemzetközi öszszefogás mentette meg.
Az Erdély Versailles-aként emlegetett kastély felújítását a Transylvania Trust Alapítvány végzi, rendszeresen szervezve nemzetközi építettörökség-felújítási szakképző programot, emellett Bonchidán immár hagyománynak számítanak a kastélynapok vagy az Electric Castle elnevezésű gépzenei fesztivál is.
Bánffy Farkas 2007-ben tért haza Erdélybe Magyarországról, és látott neki a családi birtok helyreállításának a Fehér megyei Fugadon, ahol néptánctábort, bálokat rendez, sőt annak megszervezésében is segíti a szórványban élő közösséget, hogy a gyerekek magyar iskolába járhassanak.
Háromszéken Mikes Katalin grófnő és fiai panziót működtetnek a többéves pereskedés után viszszaszerzett, 34 hektáros parkkal rendelkező zabolai birtokon, restaurálták a kastélyt, ahol Mikes Kelemen nevelkedett, és gróf Mikó Imre született, és ugyanitt néptánctáborok, kulturális rendezvények is helyet kapnak.
Ugyancsak az idegenforgalomra „fogad" az erdélyi arisztokrácia másik kiemelkedő személyisége, gróf Kálnoky Tibor. Felmenői leromlott állapotban lévő sepsikőröspastaki kastélyát sikerült visszaperelnie az államtól, Miklósváron ugyanakkor székely parasztházakat alakított át vendégházakká, a szintén felújítás előtt álló helyi kastélyt pedig a helyi önkormányzattól bérli.
A vendégházakba elsősorban Angliából és Nyugat-Európából érkeznek csoportok, hogy megismerkedhessenek az Erdélyben még élő paraszti kultúrával és az érintetlen természettel. Kálnoky gróf legnevesebb vendége – egyben rokona – Károly brit trónörökös, aki több épületet is vásárolt Zalánpatakon, továbbá Maros és Brassó megyében.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2015. január 24.

156 éve, ezen a napon egyesült Moldova és Havasalföld
1859. január 17-én Moldova és Havasalföld közös fejedelmet választott Alexandru Ion Cuza személyében, ezzel – bár még formális török fennhatóság alatt – egyesült a két román állam.
Az önálló román fejedelemségek kialakulása a XIV. század első felében ment végbe. Havasalföld több kis román államalakulat egyesítésével az 1320-as években jött létre Basarab vezetésével, Bogdán moldovai fejedelem 1359-ben függetlenítette magát a Magyar Királyságtól. Rövid ideig tartó önállóságukat hosszan tartó török uralom követte, Havasalföld 1418-tól, Moldva 1456-tól fizetett adót a Portának, amelynek a XVI. század elején vazallusai lettek. Az oszmánok elleni harc újra és újra fellángolt, 1600-ban Vitéz Mihály vajda néhány hónapig Moldva, Havasalföld és Erdély fejedelmének is mondhatta magát. A XVII. században a fejedelemségek viszonylagos önállóságra tettek szert, de a törökök Magyarország elvesztése után mindkettőt szorosabb irányítás alá vonták. Az 1710-es évektől konstantinápolyi görögöket (fanariótákat) iktattak be fejedelemnek, akiknek uralmát csak az 1821-ben kitört népfelkelés söpörte el.
A felszabadító harcot a törökök rovására terjeszkedő Oroszország támogatta, amely a XVIII. század második felében védnökséget is szerzett a dunai fejedelemségek fölött. Az 1828-29-es orosz-török háború után Oroszország néhány évre megszállta a két román fejedelemséget, s Törökországgal közösen gyakorolta a hatalmat. 1831-32-ben született a Szervezeti Szabályzat, lényegében alkotmány, az oroszok által kidolgozott dokumentum modernizálta a közigazgatást és az igazságszolgáltatást, kiterjesztette az autonóm jogokat, de növelte a jobbágyság terheit.
Az 1848-as forradalmak Moldován és Havasalföldön is végigsöpörtek, de a mozgalmakat gyorsan elnyomták. Orosz, majd osztrák megszállás után 1856-ban a krími háborút lezáró párizsi kongresszus az orosz protektorátust megszüntetve a nagyhatalmak kollektív védnöksége alá helyezte a fejedelemségeket, meghagyva azokat a formális török függőségben.
1859 elején a fejedelemségek külön-külön országgyűlésen – Moldva január 17-én, Havasalföld január 24-én – közös fejedelmet választottak Alexandru Ion Cuza ezredes személyében. A tradicionális bojár családból származó, európai iskolákban tanult politikus uralma alatt 1861-ben megtörtént a két állam formálisan egyesülése, Bukarest fővárossal létrejött Románia.
Cuza a bojárok hatalmának megtörése érdekében 1864-ben puccsszerűen feloszlatta a parlamentet és reformokat vezetett be. A jobbágyokat felszabadította, a kolostorok vagyonát kisajátította, kötelezővé tette a közoktatást, új polgári és büntető törvénykönyvet vezetett be. Az önkényeskedésre hajó fejedelmet 1866-ban lemondatták, a koronát Flandriai Fülöpnek ajánlották fel. Amikor ő nemet mondott, a választás Hohenzollern-Sigmarinen házból származó Károly hercegre esett, aki a németek és a franciák támogatását egyaránt élvezte.
Románia teljes függetlenségét az 1878-as berlini kongresszuson ismerték el a nagyhatalmak. 1881-ben államformája királyság lett, 1918. december 1-jén Gyulafehérvárott kimondták Románia és Erdély egyesülését.
stop.hu
Erdély.ma

2015. április 11.

Visszakérem Erdélyt
Kedves Románia,
23 év alatt egy egész életre elegendő frusztráció gyűlt fel bennem, ezeket az éveket a remény és a kétségbeesés között osztva meg. Most nem tudnám százalékban megmondani, hogy a 23 évből mennyi volt azoknak az éveknek az aránya, amikor álmodoztam és mennyi azoké, amikor rájöttem, hogy nincs már miről álmodnom.
Voltak évek, amikor nagyon próbára tették  hazafiságomat és hazaszeretetemet, és nem volt ritka azon pillanat sem, amikor – mint bármelyik erdélyiben – felmerült bennem, hogy mit keresek én Romániában, miért vagyok több millió románnal együtt arra ítélve, hogy tehetetlenül nézzem polgártársaim erkölcsi romlását, lesve, miként is döntenek ők énrólam. Nem rejtettem véka alá gondolataimat, de nyilvánosságra hozásuk  után olyan reakciókban volt részem, melyekre számítottam ugyan, bár mégis megértést reméltem. Nem fogom Erdély felsőbbrendűségét hirdetni, és komplexusokat sem akarok kelteni. Nem fogom hibáztatni a Kárpátokon túli országot, és megsérteni sem akarom az ott élőket. Nyilvánvalóan nem az ő döntésük volt, mint ahogy az enyém sem, hogy ideát szülessek meg. Csak az álláspontomat akarom kifejteni annak reményében, hogy mélyrehatóan megértenek majd, hiszen csupán  gondolataimat szándékszom közölni, minden szenvedély, gonoszság és elkeseredettség nélkül. Ezek nagyon sok erdélyi ember gondolatai, akik neveltetésüknél fogva, mondhatni mentális eleganciájuk megőrizésére  fojtják magukba azokat. Ha valaki megkérdezné, szeretnék-e területi függetlenséget Erdélynek, a lehető legegyértelműbb IGEN-nel válaszolnék, habozás, egy másodpercnyi gondolkodás nélkül. Miért? Elmondom az okait, ismétlem, szenvedély és elkeseredettség nélkül… Bukarest és az ország többi része számára Erdély csupán egy jövedelemforrás, miként az volt Ceauşescu idejében is. 1989 óta semmi sem változott, annak az elvnek alapján, hogy Erdély köszöni szépen, egyedül is megvan. Igaz, Erdély elboldogul és egymaga még jobban is boldogulna, ha amennyivel több pénzt fizet be az állami költségvetésbe, annyival többet  is kapna vissza, hogy fejlődhessen, s nem csupán a túléléshez szükségeset.
Románia kormányai számára nem létezik, csak $-jellel megjelölt földrajzi területként, és csak olyan ritka alkalmakkor említik meg, amikor Károly herceg ellátogat a szász házába vagy egy-egy fesztivál kapcsán, és november 1-jén, mikor az egész ország rácsodálkozik a halottak napján kivilágított temetőinkre, amikor minden erdélyi gyertyagyújtással és a szerettei sírját beborító virágokkal emlékezik halottaira. Erdély az ország számára Nagyszeben, Európa kulturális fővárosaként létezik, Segesváron Halloweenkor, Kolozsváron Emil Boc révén és Temesváron pedig a város központját elfoglaló cigányok kapcsán, a katolikus vallási körmenetek és esetleg népművészete által. Erdélyt még néha megemlítik nyáron vagy ünnepekkor, amikor a nyugati határokon át hazatérnek az „epresek”. Ennyit jelentünk mi, erdélyiek Romániának, és semmi többet. Statisztikai szempontból az ország része vagyunk, gyakorlatilag egy terület. A Kárpátokon túli románoknak tetszik a dialektusunk, a pálinkánk, a füstölt áruink és a gulyásunk, ami nem éppen a mienk, hanem a magyaroké. A Kárpátokon túli románoknak a magyar lányaink is vonzóak, de a magyar fiúk már nem. Szeretik tájainkat, de mi, erdélyiek nem lennénk ínyükre valóak,  mert merevebbek, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, és nem elég nagy a szánk. Cseppnyi „ámítás” sincsen bennünk, ahogy azt egy bukaresti mondta. Lassúak vagyunk, mondják ők, megfontoltabban reagálunk a  kelleténél. Hogyan érezhetnénk magunkat Románia részének, amikor ahelyett, hogy fejlődni hagynának, mindent elkövetnek, hogy szegénységben sorakozzunk fel az ország többi része mellé? Miért adták fel oly hosszú időre az észak-erdélyi autópálya építését, amikor világos volt, hogy az a Nyugathoz kapcsolná Romániát, ami az egész ország gazdasági fejlődéséhez járulna hozzá, s ezzel szemben megépítették azokat a sztrádákat, melyek Bukarestet nyáron a tengerrel, télen a hegyekkel kötik össze? Figyelembe veszi a bukaresti vezetőségből valaki a mi érzékenységünket, regionális jellegünket, életmódunkat és azt, ahogy gondolkodunk és látjuk a valóságot? Azt fogják mondani, hogy az általunk választott szenátorok és képviselők érvényre juttatják akaratunkat, ami tökéletesen igaz is lenne, de a fővárosba érve nyomban elkurvulnak, a többséghez csatlakoznak, és elfelejtik, hogy erdélyiek, pőre politikusokká válnak.
Kedves Románia, mit jelent számodra Erdély egy tehén tejben gazdag tőgyén kívül? Mit képviselnek lakói a statisztikán, a szigethegységi népművészeten, a kedves akcentusokon és a több ezer négyzetkilométernyi többletterületen kívül, melyek téged nagyobb Romániává tesznek? Miért van az, hogy amikor úgy jó neked, mi rögtön magyarok vagyunk számodra, és csak akkor jut eszedbe, hogy mi mégiscsak románok volnánk, amikor a magyarok azt kiabálják, hogy minket akarnak? Miért nincs benned erő és főleg akarat elismerni, hogy Erdély a téged életben tartó motor,  egyféle létfontosságú cső, katéter, mely táplál, hogy tovább élhess? Miért nem ismerik el az erdélyiek érdemét a te túlélésedben, és miért veszel semmibe bennünket, amikor jól megy neked, s mégis mindig ránk támaszkodsz, ha rosszul?
Mi Erdély Románia számára, és miért szeretnék én még mindig román állampolgár maradni? Mi köt ehhez az országhoz? Egyesek azt mondanák, hogy a vér szava, a közös nyelv, a történelem. A vér szava számomra néma, a nyelv egy kifejezési eszköz, a történelem… nem tudom, milyen volt valójában. Nem ismerem és nem ismerik a többiek sem, de belekapaszkodnak, mint vak a tarisznyába. Valójában én félreállítottnak, elfeledettnek, semmibe vettnek, hetedrangú polgárnak érzem magam, tekintettel arra, hogy mások döntenek helyettem: teleormaniak, vászlóiak (Vaslui), galaciak, brailaiak stb. … Ezért aztán, kedves Románia, egy anyja által magára hagyott gyermeknek érzem magam, és szintén egy magára hagyott gyermekhez hasonlóan nem feledlek, de nem is tudok neked megbocsátani, amiért ott hagytál a bajban, és csak akkor jutok eszedbe, amikor szükséged van rám.
ANGELA TOCILĂ közíró
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. április 16.

Értékmentés Zalánpatakon
Nem csak a táji és épített örökséget mérték fel Zalánpatakon, a Kálnoky Alapítvány által 2014-ben kezdeményezett kutatással azt is megvizsgálták, hogy az elszigetelt, elöregedő erdővidéki zsákfaluban milyen gondokkal, illetve lehetőségekkel számolnak – hangzott el tegnap a szakemberek sepsiszentgyörgyi beszámolóján.
Építészek, gazdaságfejlesztők úgy vélik, Zalánpatak egy kis csoda, ám a települést, illetve közösségét csak úgy lehet éltetni, ha sikerül helyben tartani a fiatalokat, ha az ott élők javukra tudják fordítani a rendkívüli természeti adottságokat. Tudatosítani kell a helyi közösségben, hogy legnagyobb erőforrásuk a táj – nyomatékosították –, sőt, esetükben még a zártság, a térerő hiánya is értéket jelent.  Gróf Kálnoky Tibor bevezetőjében elmondta: alapítványuk kezdeményezte, nézzék meg közelről Zalánpatak valódi arcát, olyan felméréséket készíttettek, amelyek megmutatják a pici település igazi értékeit, a szakemberek megvizsgálták a tájat és az épített örökséget, illetve a szociális, közösségfejlesztési lehetőségeket is. Ezt a folyamatot Károly herceg kezdeményezte azért, hogy a Zalánpatakon élők helyben maradhassanak, találjanak megélhetési lehetőséget. Magyarósi Imola, a Kálnoky Alapítvány ügyvezető igazgatója leszögezte, nagyon fontos, hogy projektjüket a zalánpataki közösség sajátjának érezze. Már István, a Székelygyümölcs Egyesület elnöke a helybéli vidékfejlesztési lehetőségeket részletezte, megjegyezve, minden erdélyi falu egy sajátosság, ugyanakkor számukra nagyon fontos, hogy megismerjék, hogyan gondolkodnak a helyi emberek. Miként mindenhol Erdélyben, itt is nagy gond a kilátástalanság, de Lázár Lászlóval házról házra járva azt is felismerték, a zalánpatakiak nyitottak a változtatásra, a közösség gazdasági értelemben is fejleszthető. A székelyföldi térségfejlesztési és kalákaszervező munkáiról jól ismert Herczeg Ágnes budapesti tájépítész leszögezte: ennek a régiónak legnagyobb erőforrása a táj, ám az erőteljesen erodálódik, ez a tájban élő közösség lelkiállapotával függ össze. A zalánpatakiak tájművelés és tájhasználat terén olyan ősi tudással rendelkeznek, ami igen ritka, és európai értéknek számít. A táji örökségvédelmi tanulmány célja, hogy segítsen a zalánpatakiaknak a boldogulásban, miközben kérdéses, ki élteti tovább a jövőben ezt a tájat? Egyelőre még lehet a helyiek nagy tudására támaszkodni, ám a település demográfiai képe öregedő népességet, elvándorló fiatalokat és betelepedő nyugdíjasokat mutat – magyarázta. Nagyon szép, erdőterületekkel, csodálatos természeti értékekkel övezett faluról van szó, ahol fellelhetőek a „turizmus nyomai”, de az idegenforgalom egészségesen, nagyon ökologikusan tovább fejleszthető. Herczeg Ágnes egyetért a rendezvényen felszólaló Tamás Sándor megyeitanács-elnökkel abban, hogy aszfaltozott útra nincs szükség, viszont annál fontosabb az utak közösségi karbantartása. Nagy baj lenne – vélekedett a tájépítész –, ha bezárna az óvoda és az iskola, ugyanakkor az is probléma, hogy a falu közösségének nincs „vezetettsége”, ez a hiányosság különösen fájdalmas lelki, hitbéli téren. Szembesültek ugyanakkor a közösség kultúrára való igényével is. Közös jövőkép megalkotása a feladat, egyetlen szereplő sem hagyható ki, alapvető kérdés a fiatalok megtartása. A táj a közösség tükre – hangoztatta –, a közösség, a székely ember műveli, élteti a tájat. Jövőre vonatkozó cél, hogy Zalánpatak élő faluként maradjon meg, „most a határon vagyunk” – hangsúlyozta Herczeg Ágnes. A zalánpataki faluképvédelem tekintetében az utolsó órában vagyunk – nyomatékosította a település építészeti értékeit bemutató Fekete Márta. A sepsiszentgyörgyi építész elmondta, minden épületről adatlapot készítettek, majd negatív példákra, olyan megváltoztatott épületekre hívta fel a figyelmet, amelyeket „normális esetben” le kellene bontatni. Példa értékűnek tartja a Kálnoky Tibor által helyreállított épületegyüttest, ugyanakkor úgy véli, legfontosabb a tudatosítás. A falukép akkor védhető meg, ha azt a helyi közösség is akarja – összegezett. A zalánpataki huszonkét esztendős Préda Barna helytörténeti monográfiáját ismertette, majd Kálnoky Tibor zárszavában kifejtette, tanulmányaik akkor hatásosak, ha következtetéseiket a zalánpatakiak elfogadják, belátják, ezáltal javíthatnak életükön. Hozzátette: lejárt a felmérés ideje, következik a cselekvés ideje.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 6.

Az erdélyi főúri élet múzeumát alakítják ki a miklósvári Kálnoky-kastélyban
Az erdélyi főúri élet múzeumát kívánja kialakítani a Kálnoky Alapítvány a székelyföldi Miklósváron álló Kálnoky-kastélyban – közölte kedden közleményben az alapítvány.
Az alapítvány 1,12 millió eurós beruházással készül az épület és az azt körülvevő park felújítására. A pénz nagyobb részét, egymillió eurót a Norvég Alap biztosítja.
Magyarósi Imola, az alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a munkálatok májusban indulnak, és 2016 áprilisáig befejeződnek. Amint az ügyvezető hozzátette, a Norvég Alap támogatási programját Romániában a kulturális tárca felügyeli, így a miklósvári kastélyfelújítást is Bukarestből kinevezett projektmenedzser irányítja.
A kastélyt az alapítvány élő múzeumként szeretné működtetni. Egy év alatt korabeli erdélyi bútorokat próbálnak beszerezni, amelyek nem csupán kiállítási tárgyak lesznek. „Azt szeretnénk, hogy be is lehessen lakni, használni is lehessen őket. Azt szeretnék, ha az épület Erdővidék kultúrájának a fontos helyszínévé válna” – magyarázta Magyarósi Imola.
A miklósvári Kálnoky-vadászkastélyt a 17. században reneszánsz stílusban építették. A 18. század végén, 19. század elején klasszicista stílusban átépített épület a 20. század elején nyerte el mai formáját. Az ingatlan a 19. és a 20. században többször gazdát cserélt, mielőtt államosították volna. Az államosítás előtti utolsó tulajdonos – egy bukaresti pénzügyminiszter – leszármazottai nem igényelték vissza.
Az ingatlan Barót város önkormányzata tulajdonában maradt, mely 2004-ben 49 évre haszonbérbe adta a Kálnoky Alapítványnak. Az alapítványt az ősei szülőföldjére visszatérő Kálnoky Tibor gróf hozta létre. A gróf a kastély közelében lévő vendégházában látja évről-évre vendégül az erdélyi felmenőkkel is rendelkező Károly herceg brit trónörököst.
MTI
Székelyhon.ro

2015. május 6.

Az erdélyi főúri élet múzeumát alakítják ki a miklósvári Kálnoky-kastélyban
Az erdélyi főúri élet múzeumát kívánja kialakítani a Kálnoky Alapítvány a székelyföldi Miklósváron álló Kálnoky-kastélyban – közölte kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben az alapítvány.
Az alapítvány 1,12 millió eurós beruházással készül az épület és az azt körülvevő park felújítására. A pénz nagyobb részét, egymillió eurót a Norvég Alap biztosítja. Magyarósi Imola, az alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a munkálatok májusban indulnak, és 2016 áprilisáig befejeződnek. Amint az ügyvezető hozzátette, a Norvég Alap támogatási programját Romániában a kulturális tárca felügyeli, így a miklósvári kastélyfelújítást is Bukarestből kinevezett projektmenedzser irányítja. A kastélyt az alapítvány élő múzeumként szeretné működtetni. Egy év alatt korabeli erdélyi bútorokat próbálnak beszerezni, amelyek nem csupán kiállítási tárgyak lesznek. „Azt szeretnénk, hogy be is lehessen lakni, használni is lehessen őket. Azt szeretnék, ha az épület Erdővidék kultúrájának a fontos helyszínévé válna” – magyarázta Magyarósi Imola.
A miklósvári Kálnoky vadászkastélyt a 17. században reneszánsz stílusban építették. A 18. század végén, 19. század elején klasszicista stílusban átépített épület a 20. század elején nyerte el mai formáját. Az ingatlan a 19. és a 20. században többször gazdát cserélt, mielőtt államosították volna. Az államosítás előtti utolsó tulajdonos – egy bukaresti pénzügyminiszter – leszármazottai nem igényelték vissza.
Az ingatlan Barót város önkormányzata tulajdonában maradt, mely 2004-ben 49 évre haszonbérbe adta a Kálnoky Alapítványnak. Az alapítványt az ősei szülőföldjére visszatérő Kálnoky Tibor gróf hozta létre. A gróf a kastély közelében lévő vendégházában látja évről-évre vendégül az erdélyi felmenőkkel is rendelkező Károly herceg brit trónörököst.
erdon.ro

2015. június 6.

A megismerés folytonossága
Beszélgetés Gáspárik Attilával
Hamarosan véget ér a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2014/2015-ös évada. Az idén ötvenedik életévét betöltött Gáspárik Attila vezérigazgatóval a múltról, jelenről, jövőről, rossz és jó döntésekről, a közelmúlt történelmének viszonylagosságáról beszélgettünk, tettük mindezt a marosvásárhelyi színházi élet valószínűsíthető szemszögéből, a kezdődő nyári szünet előtt.
– Milyen volt a véget érő évad? A számokat, a statisztikát ismerjük, a hangulatra, a munkaviszonyokra lennék kíváncsi.
– Igazán objektíven nem tudom értékelni, a mi szakmánkban minden szubjektív. Csak évek múlva fog kiderülni, hogy jók voltunk-e, avagy sem. Én úgy érzem, hogy kapacitásom maximálisát tudtam adni ebben az évadban, és ezt éreztem a kollégáim részéről is. Mi jelenleg ezzel a felállással, mind a humán, mind a reál résszel, költségvetéssel meg ilyesmikkel, ennél többet nem tudtunk volna nyújtani. Mindig elmondtam és elmondom most is, hogy a folyamatos építkezés híve vagyok. Nem hiszek abban, hogy egy évad alatt nagyon sok bemutatót tartunk, nagyon sok nézőt vonzunk, aztán hagyjuk az egészet, és mindenki idegbeteg utána. Ez a színház folyamatosan kezdte el felépíteni magát az utóbbi években – elsősorban azt a vonalat, folytonosságot keresi nagyon tudatosan, amely mentén a színházi aktus fontos dologgá válik az ember életében. Mi nem elsősorban szórakoztatóipart akarunk csinálni, mi egy polgárosodási, újrapolgárosodási folyamatot kívánunk beindítani a színházba járással. Ennek legfontosabb része az előadás. Az előadás mellett szükséges az emberi, társadalmi érintkezés, az, hogy a színházba gondolkozni járjon az ember, hogy a legvidámabb előadásokon is feltegyünk az alapvető emberi létre vonatkozó kérdéseket. A kollégáim és az én olvasatomban a művészet és a színház a világ megismerésének egyik formája. Meg lehet ismerni a világot matematikával, kémiával, irodalmon, képzőművészeteken, színházon keresztül. Minket az érdekel, hogy ebben a közegben, amiben ma Marosvásárhelyen élünk, milyen a szerelem, a gyűlölet, a hatalom. Ezek viszonyai érdekelnek, ezt boncolgatjuk. Természetesen van amikor jól melléfogunk – ha mindent tudnánk, nagyon unalmasak volnánk. Ez az egyik része a színházunknak. A másik része: próbáltunk arra koncentrálni, hogy a vásárhelyi közönség lásson mást is. Lássa a beregszásziakat, katowiceieket, temesváriakat, sepsiszentgyörgyieket, a Kolozsvári Magyar Operát. Annyi fesztiválon sem voltunk nagyon régóta, mint az idén. Sok új szerzőt próbálunk felfedezni vagy újrafelfedezni – és ez utóbbi alatt egy nagyon tudatos, a kollektív emlékezetbe való behozatalt értem. Például Páskándi Géza, Molter Károly, Szávai Géza műveit megismertetni, a múltat szinten tartani. Nagyon fontosnak tartjuk az új szövegek – például Bartis Attila regénye – színpadra segítését, az új kulcsok keresését. Szentimentálisan ragaszkodtunk Bartis Attilához mint marosvásárhelyi szerzőhöz. Mindezeken belül pedig megpróbáltuk a színházhoz köthető események sorát biztosítani a közönségnek, értem ezalatt például a különböző gyerekprogramokat – rengeteg ilyet szerveztünk, mert úgy érezzük, hogy a fiatal generációnak is kell egy olyan élmény, ami meghatározó lesz az életében, és talán a színházat választja majd felnőtt korában akár tevékenységként, akár póttevékenységként. Itt évekig nem foglalkoztak a gyerekekkel. Egy-egy gyerekelőadás évente nem elég, folyamatosan nevelni kell a közönséget és a fiatalokat a színházi kultúrára. Ezen szellemiség részeként szerveztünk előadásokat, koncerteket, vettünk részt az Iskola másként programban. A Pál utcai fiúk című projekt nemcsak arról szólt, hogy egy előadást bemutattunk, hanem egy generációt felmutattunk a saját közönségének: "Igen, barátaim, ezek a fiatalok naponta elmennek mellettünk az utcán. És tudnak számítógépezni is, tévét nézni is, sportolni is, és a színpadon is megállják a helyüket". Összegezve: mi a színházra nemcsak előadásgyárként gondolunk, hanem egy olyan közösségformáló szociális intézményként, amelyik élő, organikus szerve ennek a városnak. Mindenről van véleménye és minden véleményét el is mondja, ugyanakkor megpróbálja katalizálni és generálni az eseményeket. Nagyon sok ellenségeskedéssel és jóindulatból született butasággal jár mindez. Nagyon nehéz a helyzetünk, amikor Toto Cutugno ingyen énekel két sör között, mert sokan utána arra gondolnak, hogy mi miért kérünk pénzt Berekméri Katus vagy Bányai Kelemen Barna fellépéseire? Az a gond ezzel, hogy az emberek lassan azt tanulják meg, hogy minden ingyen van, sőt, még adnak is valamit. Rengeteg rendezvényre ingyenes a belépés, és ez nekünk nem tesz jót.
– Most töltötte az ötven évet. Az eddigi életpályára visszatekintve, főleg ami a vásárhelyi időszakot illeti, mi az, amit másként csinált volna, mind a művészeti egyetem rektoraként, mind a vásárhelyi nemzeti igazgatójaként?
– Nem gondolkoztam ezen, még nem elmélkedem a múlton. Biztosan rengeteg hibát követtem el, és csak az érdekel, hogy hol hibáztam. Ennek ellenére nem hiszem, hogy másként csináltam volna bármit is. Két esetben tévedtem nagyon nagyot: amikor az egyetem rektora és amikor a színház igazgatója akartam lenni. Nem úgy volt, hogy álltak körülöttem az emberek és kérleltek, hogy vállaljam el ezeket a funkciókat. Szó sem volt ilyesmiről, sőt. Nagyon sokan azt javasolták, hogy ne tegyem meg ezeket a lépéseket. De én azt hittem, hogy mindenki, aki abban az intézményben akkor ott volt, teljes mellszélességgel, tudásával egy célt akar szolgálni: azt, hogy ebből a vidékiségből valahogy kitörjünk, hogy próbáljuk meg a többi intézményt magunk után húzni. Nem azt mondom, hogy egyedül voltam, de öt- tíz olyan embernél több nem volt mögöttem, aki valóban úgy gondolta volna, hogy akkreditálni kellene a könyvkiadót, bővíteni kéne az épületeket, új szakokat kellene indítani az egyetemen, mert fel fognak szippantani, ha nem terjeszkedünk, ha nem építünk. Sokaknak, akik panaszkodtak – és nagyon jó gondolkodású emberekről van szó –, a napjukat lefoglalta az, hogy panaszkodnak, és a tudat, hogy itt nem lehet semmin sem változtatni. Nagyon sokszor beleütköztem abba a rossz, vidéki kicsi szellembe, ahogy én szoktam nevezni, amely szerint úgysem lehet megváltani a világot. Egy vezető beosztású ember persze legyen paranoiás és higgye azt, hogy azért mondanak neki szépeket, mert azt kell mondani neki – ezért megpróbálom kiszűrni a valóságtartalmakat. Mostanában azt mondják, hogy jó, jó, de majd meglátod, amikor elmész, hogy mi marad utánad. Én nem hiszek ebben a gondolkodásban. Én Erdélyt nagyon-nagyon szeretem, annak ellenére, hogy körülbelül 18 éves koromban jöttem először Erdélybe. A Partiumban éltem, és óriási volt akkor a törés. Hetekig, hónapokig kizárt volt, hogy bármit is halljunk Nagyváradon Marosvásárhelyről. Csak az Új Életben láttam néha képeket, a tévé magyar adásából szereztem némi elképzelést. De tudom, hogy a legnagyszerűbb karrierek mentek el innen. Ez a szellem, amiről fentebb beszéltem, régebben is megvolt. De nem szabad erre gondolni, előre kell menni. Én biztos vagyok benne, hogy sok olyan embert tudtam nevelni, akik ezt a fajta nyugtalan, higanyszerű viselkedést örökölték és gyakorolják. Mert csak ezáltal fogunk tudni mi magunknak kényelmesen otthont teremteni. Ehhez az otthonhoz mindennap hozzá kell tennünk valamit! Ahogy lement a függöny, már azon kell járjon az agyunk, hogy holnap milyen lesz, és ezt a szellemet eleinte nagyon visszhangtalannak éreztem. Nagyot tévedtem abban, hogy azt hittem, itt sokan a tényleges változást akarják. Személyes kudarcként éltem meg nagyon sokszor azt, hogy miután megegyeztünk abban, hogy – most ezt képletesen mondom – holnap reggel megváltjuk a világot, jön egy SMS, amiben az áll, hogy bocs, de ma nagyon fáradt vagyok. A másik nagy csalódásom a kollektív emlékezet kudarca: büszkék vagyunk a nagyjainkra, de mindig átnyúlunk három-négy generáción. Ki beszél például Székely Jánosról, Csorba Andrásról Marosvásárhelyen? Jönnek az értesítések a temetőgondnokoktól, hogy lejárt ennek is, annak is a sírhelybérlési ideje. És kétségbeesetten számolom, hogy honnan szerezzek egy kis pénzt, hogy legyen még huszonöt évig sírja Kőszegi Margitnak Marosvásárhelyen. Olyanokról van szó, akik az életüket tették fel erre a városra, holott mehettek volna máshová. Tényleg nem vagyunk konzervatívak, tényleg teszünk a múltunkra. Ez az, amin nem tudok mozdítani. Nem tudom elérni, hogy bár egy utcát elnevezzenek valamelyik színészről, aki valamit tett Vásárhelyért. Legyen bár Harag Györgynek valami kicsi emléke valahol, egy házfalon. Európai, tüneményes elmék voltak, akik olyan korban adták vissza a hitet a művészetekbe, a romániai magyarságba, a kultúrába, amikor én nem tudom, hogy mi mit csináltunk volna. Az én generációmat ismerem. Elment. Az első adandó alkalommal az egész generációm elment. Osztálytalálkozón négyen-öten vagyunk. Mi nagyon csúnyán levizsgáztunk. És felelősek vagyunk legalább az új generációért, a gyerekeinkért, azért, hogy itt is érvényesülhessenek. Ha nem, akkor ők is el fognak menni. És aztán mint Charles herceg, évente egyszer idejövünk egy alapítvánnyal, nyitunk egy rezervátumot.
A másik dolog, amit megtanultam ötvenévesen, hogy nincs ujjal mutogatás. Most vagyunk a hullám taraján. Nincs az, amit 25, 30, 40 évesen mondtunk, hogy "majd, ha odaengednek bennünket!" Odaengedtek. Mindenért mi felelünk! Óriási a felelősségünk, és még egypár évig nekünk ezt a munkát kőkeményen kell csinálnunk. Le kell peregnie mindenféle sértettségnek, karaktergyilkosság- kísérletnek, pedig ezekből is rengeteg akad. A furcsa anonimitás világát éljük, szerintem az ötvenes években éltünk így, ami a feljelentéseket illeti. Nem tudom, hogy ezeket mozgatja-e felülről valaki vagy csak spontán alakulnak ki. Nagyon sok "barátot" szereztem magamnak, amióta a Securitate irattárában kutatok, pedig csak annyit tudnak rólam, hogy ott dolgozom. Én nem fogok leleplezni embereket, engem a mechanizmus érdekel. Hihetetlen a hasonlóság: folyamatos szűrés folyik, akkor is folyamatosan kérdeztek embereket. És olyan egyszerű volt egy színésznek azt mondani egy hétfő délelőtti beszélgetésen, hogy "– Láttam a bemutatót a tegnap, művész úr. – Igen, ezredes elvtárs? – Magának kellett volna játszania a főszerepet!". És erre a művész úr megnyílt, és mindent elmondott a kollégákról, az öltözőbeli viccekről… Nem történt senkinek semmi baja, senkit sem ítéltek el, még vádemelés sem volt. Csak értesített a rendszer: vagyunk! És ezt a félelmet nem szeretném még egyszer megélni, pedig ebben élünk. Amióta ez a fajta tévé- igazságszolgáltatás fokozódott, azóta Bukarestből nem írtak alá még egy papírt sem. Senki nem mer semmilyen felelősséget vállalni. Így nagyon nehéz a közéletért dolgozni, így nagyon nehéz lesz vezetőket találni a különböző intézményekbe.
– Valahova ide tartozik a plágiumügy is, valaki névtelenül megvádolta azzal, hogy plagizált a doktori dolgozataírásakor. Van-e valamilyen újdonság ezzel kapcsolatosan?
– Az egy nyilvános feljelentés volt. Az egyetememet nem érdekli, és engem sem érdekel igazából a dolog, mert azt a dolgozatot én írtam. A koncepció a sajátom volt. A dolgozat arról szólt – és ha lesz időm, egyszer megírom magyarul is, mert nem tudtam úgy kifejezni magam román szaknyelven, ahogyan szerettem volna –, hogy egy középiskolai órát a tanár ma úgy tehet vonzóvá, ha színházként fogja fel az előadását. Ha ő a katedrát színpadnak tekinti, a diákokat pedig nézőknek, és eszerint építi fel az óráját, akkor nem ott adja le a leckét – mert ott nem lehet azt leadni –, hanem az óra hatásaként a diák hazamegy, és megtanulja azt. Erről szólt a dolgozatom. Formai hibákat követhettem el, de tény, hogy egy olyan könyvből idéznek, ami nem jelent meg a forgalomban sem, mert nem voltam vele elégedett. Valaki a karaktergyilkosságok eszközeként ezt is bedobta. Jelentkezzen, mondja meg a nevét, csináljuk meg a tesztet. Amióta igazgató vagyok, három rendőrségi ügy zárult le, három feljelentés ügyében nem indult eljárás, és még vannak papírok, megindított folyamatok. Feljelentettek a feddhetetlenségi ügynökségnél, ott is felmentettek (ez a negyedik volt), a munkaügynél. Nem tudom, hogy kik. Sokkal egyszerűbb volna, ha a mártír szerepében minden alkalommal sajtótájékoztatót tartanék, de ez nem fontos. Nem akarok ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Huszonöt éve tanítok. Huszonöt év alatt számos évfolyamot engedtem útnak, akik ma a magyar színjátszás derékhadát alkotják itt is és Magyarországon is. A tanítónő című darabom megkapta a Magyar Művészeti Akadémia díját. Mindezek mellett persze hogy bántja az embert a feljelentések sorozata, de tudomásul kell venni, hogy aki közéletre vállalkozik, annak az életéhez ez is hozzátartozik. Én nyugodtam alszom, várom, hogy mi történik, publikálok közben, könyveket próbálok írni, el lehet olvasni őket. Majd ítélkezik valaki…
– A színházra visszatérve, a soron következő évadban is hasonló műsortervre, koncepcióra számíthatunk?
– Igen. A hetvenedik évad következik, a mandátumom utolsó éve. Szépen akarok búcsúzni, ebben a pillanatban úgy érzem, hogy ennyi volt. De az ember nem ökör, hogy mindenben következetes legyen. Most úgy érzem, hogy nem indulok újra az igazgatói székért. Nem tudom elmondani, milyen a rendőrségen ülni és nyilatkozatokat írni. De nem csak emiatt. Volt egy művészi karrierem is, amelyet tizenvalahány évvel ezelőtt háttérbe szorítottam. Lehet, hogy kedvem lenne aktiválni, nem tudom. Most az érdekel, hogy jön egy román és egy magyar évad, ezeket készítjük elő, és szeretnénk még nagyobb közönséget bevonzani, még több embert huzamos ideig a színház vonzatában tartani, még több önkéntessel dolgozni – jelenleg hetven önkéntesünk van, neveljük őket az életre, a kultúra szeretetére. Ezek a feladataink, és biztos vagyok benne, hogy a következő évadban lesz egy-két olyan meglepetés, aminek nagyon sokan fognak örülni. Nagyon előrehaladott tárgyalásaink folynak például Tompa Gáborral arról, hogy harminc év után újra Marosvásárhelyen, a szülővárosában, az édesapjáról elnevezett társulatnál rendezzen. Milyen aberráció kimondani! Hogy ez ma Marosvásárhelyen örömünnep. Mit csinálhatott ez a színház, hogy harminc évig nem rendezett itt?! Mindenképpen nagy öröm lesz számunkra, ha úgy érzi, hogy a társulatunk felkészült a közös munkára, és a hetvenedik születésnapi előadást ő viszi majd színre. Ezenkívül nagyon sok fesztiválmeghívásunk van, készülünk Lengyelországba, jönnek-mennek az emberek, de ez természetes, igaz, a legtöbben jobb fizetésért, jobb helyre szerződtek. De mi nem vagyunk Barcelona, mi kisváros vagyunk – azt én sem hiszem el, hogy egyszer majd mindenki színházba fog járni vagy akkora színházi műhely leszünk, hogy a világ utánunk igazítja a karóráját.
Egy célom van még: szeretnék egy romániai magyar színházi múzeumot létrehozni. Múzeumot a szó régi értelmében, tehát múltfeldolgozással foglalkozó kutatóközpontot, kiállításokkal, de nem olyanokkal, hogy vörös zsinór mögött látható a Tarr László cipője. Szeretném, ha valamivel tisztábban látnánk, mert a kisvárosok hajlamosak a mítoszteremtésre, az anekdotateremtésre. Legalább a könyvespolcokon találja meg az ember azt, hogy valójában hogyan is alakult meg a Székely Színház, miért alakult meg, kinek volt ott nagyobb érdeme. Az igazságot senki nem tudja, mint ahogy a saját tetteinket is az idő távlatából másként magyarázzuk. Egyre inkább úgy gondolom, hogy a történelem szónak nincs valós tartalma – ez egy nagyon bonyolult kérdés, amelyben mindenki felfedezi a saját maga igazságát, megtalálja a maga magyarázatát. Persze, ehhez az időben el kell távolodni, mert az érzelmi szálak még nagyon erősek, nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy olyan dolgokban vettek részt, amikben nem tudták, hogy részt vesznek. Példa erre a Székely Színház 1958-as magyarországi vendégjátéka, amely Kádár nagyszerű kirakatának bizonyult – különvonat, zsúfolt házak, óriási kritika, címlapok. Hazajöttek, és utána vagy ötven évig nem mentek többet Magyarországra. Ez arról szólt, hogy Romániában az erdélyi magyarság jó kézben van. Nem kell velünk törődni. A román kommunista vezetés elégedett volt – van Szentgyörgyi István művészeti intézetük? Van. Volt azelőtt? Nem volt. Volt 1946 előtt állandó vásárhelyi magyar színjátszásuk? Nem volt. Akkor miről beszélünk? És tudja, mi a furcsa? Hogy ez így van. Mi belevetjük magunkat abba, hogy milyen szép székely mítosz volt ez a színház, közben egy nagyon okosan kitalált, baloldali értékekre épített kommunista gondolkodásnak volt a lepárlása. És most nagyon nehéz azt mondani a színészeknek, hogy "ti igazoltátok a szocializmust". Ezért kell az időbeli távolság. Én gyűjtöm a történeteket, gyűjtöm a sztorikat, az összefüggéseket, és remélem, hogy lesz erőm és időm, hogy megírjam ezeket a dolgokat. És közben folyamatosan és paranoiásan nézegetek körbe, hogy vajon ma nem adjuk a nevünket valamihez, amihez nem kéne? Mert a történelem ismétlődik.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. augusztus 5.

Kemény támadások Románia ellen: gúnyt űztek az erdélyi templomokból!
A The Telegraph brit napilap újságírói azzal vádolják a román adminisztrációt, hogy az erdélyi templomok, kastélyok és várak eredeti építészeti stílusát tönkre tették az úgynevezett felújításokkal, amelyek az európai adófizetők 100 millió eurójába kerültek.
Az angol újságírók első példának a vasárnap részben átadott, lenyűgöző máriaradnai ferences rendházat és bazilikát hozzák fel, aminek a felújítási költségei több mint 10 millió euróra emelkednek, ami Romániában a legnagyobb egyházi beruházás. Luke Dale-Harris cikkíró szerint azzal együtt, hogy a restaurálás során meg kellett volna tartani a gyönyörű barokk stílust, a bazilika most úgy néz ki, mint egy rendezetlen területre épült Disney kastély. A kolostor körül törött kő- és cseréprakások hevernek, miközben más építőanyagokat vélhetően Németországban adtak el. Betontömbök helyettesítik az eredeti követ, miközben a kolostor tetején piros ipari cserepek csillognak, egy multinacionális német nagyvállalat névjegyével.
A máriaradnai ferences kolostort a Kegyelmek Anyja nevére szentelték fel, az írások szerint az első templomot 1520-ban emelték, de a török hódoltság idején kétszer lerombolták, egyszer leégett. A templomban van egy Szűz Mária szentkép, amit nem tettek tönkre sem a törökök, sem a tűzvész, ezért csodatevő ereklyének tartják. A jelenlegi templomot 1767-ben szentelték fel, 1992-ben Kegyelmek Anyja Pápai Bazilikának nyilvánították.
A brit lapban megjelent írás értelmében, a máriaradnai, egy azon több tíz középkori erdélyi templom, kastély, illetve vár közül, amelyeket az utóbbi öt évben „brutálisan” modernizáltak több mint 100 millió euró ráfordítással, ami az EU Regionális Fejlesztési Programjától származik. Szinte minden esetben megtartották a „modellt”: az eredeti építőanyagokat az emlékművekről egyszerűen letépték és helybeli ipari termékekkel helyettesítették.
Hasonlóképpen, a munkások mindenhol fiatalok, rosszul fizetettek, tapasztalatlanok. A 13. században épült Déva váránál a munkásokat egy börtönből hozták és restauráló munkára kényszerítették őket. Időközben a pénz a helyi adminisztráció képviselői, illetve a barátaik által vezetett vállalatok között közlekedik – tárják fel a The Telegraph újságírói. Eddig az EU pénzeket 18 templomba fektették, további 12 felújítás alatt áll.
„Az itt tapasztaltak rettenetes keverékét képezik a korrupciónak és e projektekre az Európai Uniótól való minél több pénzszerzési törekvésnek. Azt jelenti, senkit nem érdekel, hogyan néznek ki az emlékművek, és mit tesznek tönkre, csak az, hogy mennyi pénzt szerezhetnek maguknak és a barátaik cégeinek” – nyilatkozta Hans Hedrich, a Neuer Weg világörökség megőrzésére létrehozott civilszervezet táralapítója – olvasható a The Telegraph, brit lapban.
Egy nemrégiben tett üzenetében, maga Charles herceg is elégedetlenségének adott hangot a közép-erdélyi szász településeken egyre gyakrabban látható, rikító színű ipari kerámiacserepek miatt.
nyugatijelen.com / stiripesurse.ro
Erdély.ma

2015. augusztus 11.

Embernek maradni a hétköznapokban is
Molnár Levente Gyergyóremetén született, a rendszerváltást megelőzően költözött családjával Csíkszeredába. Jelenleg a legfoglalkoztatottabb magyar operaénekesként tartják számon, fellépett ő már a világ legjelentősebb operaházaiban is. Életéről, álmairól mesélt az ízig-vérig székely operaénekes.
– Az elmúlt időszak fellépéseit néztem, nem könnyű egy operaénekes élete...
– Számomra az utóbbi év emberpróbáló volt, de hát az ember edződik. Nagyon sok helyen énekelek, sokat utazok, gyakorolok, másokkal is foglalkozom, igyekszem segíteni ifjú tehetségeknek, mindemellett próbálok ember lenni a hétköznapokban is. Tavaly egy nagy ajándékot kaptam, megtudtam, hogy gyermekem lesz, és bár kimondhatatlanul örültem, csak elkapott a pánik, a kapkodás, hogy akkor nagyobb ház kell, így házat is építettem. Aztán a Virtuózokra is „lecsaptam”, elhoztam Erdélybe, mert egy jó dolgot akartam. Kicsit most már ki is vagyok fáradva.
– A Virtuózok már elbúcsúztak Székelyföldtől. Milyen volt megélni az elmúlt heteket?
– Jó hazajönni és jó a kollégáktól, ismerősöktől, barátoktól fogadni a hála szavait. De ez nemcsak az én érdemem. Igen, megálmodtam, fektettem bele pénzt és energiát, de nem egyedül csináltam, végig mellett volt édesanyám, édesapám, a barátaim, a támogatók, akik minden egyes szervezési gondot ügyesen kezeltek. Aki ráérzett arra, hogy milyen fontos, amit kitaláltam, az azonnal mellém állt. Ha csak a válogatásra gondolok, be kell vallanom, minden várakozásomat fölülmúlták az itthoni tehetségek. Meg ne halljam valakitől, hogy büszke rám, én vagyok büszke, hogy egy ilyen tehetségekben gazdag helyről jövök. Köszönöm minden egyes támogatónak, hogy mellém állt és üzenem a távol maradóknak hogy nagyon jó dolgokból maradtak ki. Remélem, legközelebb benne lesznek, mert ha nem, azt a gyerekek bánják. Nagyon sokat megéltem az elmúlt 12-13 évben, amióta énekelek, engem már nem lep meg semmilyen emberi reakció. Azon viszont elcsodálkozom, amikor valakik nem látnak a dolgok mögé. Én Erdélyben, Székelyföldön a nevemet csak tiszta dologhoz adom. Olyanhoz, ami előlépteti, segíti a fiatalságot, a magyarságot mind a megmaradásban, mind a tehetségek kibontakoztatásában.
– Sokan és sokat beszélnek a székelyföldi tehetségekről, de kiemelésükbe kevesen fektetnek energiát, pénzt. Önnek ez miért ilyen fontos?
– A kulturális, földrajzi térképen csak úgy tudunk megmaradni, ha vannak emblematikus alakjaink. Ha azt mondja valaki, hogy Erdélyre, a magyarokra, akár Magyarországra gondol, akkor a tehetségekre gondoljon. Ha az önzőségünkön túllépünk, akkor három-négy év alatt olyan embereket fogunk kitermelni, akikre valóban büszkék lehetünk. Nemcsak pénzről van szó, ez elsősorban akarat kérdése. Figyelni kell arra, hogy ki tartja itthon a frontot, ki akar úgy visszajönni, hogy valamit hozzon is. Az sem mindegy, hogy egy tehetség hogyan hagyja el az országot, a népünket. Van, aki úgy megy el, hogy azt mondja, de jó, hogy megszabadultam, és van aki úgy megy el, hogy hálás. Én is így vagyok, és úgy jövök vissza, hogy ide adni kell valamit, harcolni kell, székelynek kell maradni. Nem azt mondom, hogy úgy ébredek minden reggel, hogy azt mondom, Molnár Levente vagyok, aki székely, de tudom, hova dobban a szívem, tudom, egyik tettem a másikat azért követi, hogy esetleg az itthoniak is profitáljanak belőle. Tudom, nekem minden évben itt a helyem.
– Pontosan azt fordult meg a fejemben, hogy a világ nagy színpadai nem változtatták meg, ön mindig is megmarad székelynek.
– Negyvenegy év után búcsúztatta el a a nyáron a londoni Royal Opera House John Copley Bohémélet-rendezését, amelyben én is felléptem. Ott volt Charles herceg, és az előadás végén odajött gratulálni. Én a világon mindenhol elmagyarázom, hogy Székelyföldről vagyok, kisebbségben élünk, magyar az anyanyelvünk, de ő ismerte mindezt és kérdezett. Mutattam a telefonon egy képet, ahogy a testvéremmel, Szabolccsal egymás mellett állunk, és ő felismerte, hogy né, a prímás, a muzsikus, és tett egy-két tánclépést. Nagyon fontos helyeken megfordultam, ebédeltem a királyi családdal, énekeltem Dániában a királynőnek, és ha tehetem, mindenhol mesélek Székelyföldről, Erdélyről. Szükség van olyan emberekre, akik képviselnek bennünket, hallatják a hangjukat, szeretik a hazájukat és elérnek szép eredményeket. Semmivel nem vagyunk tehetségtelenebbek más népeknél, csak a sínre állításnál akad egy kis gond.
– Molnár Leventének milyen a kapcsolata Csíkszeredával, a csíkiakkal?
– Sokan ismernek, hiszen kisváros, de nem várhatom el az átlag székely embertől, hogy ismerjen engem. De nem is az a cél, hogy engem megismerjenek. Itt egy komoly renumét kell az országnak építeni. Még jobban kellene koncentrálni arra, hogy csak az igazán tehetségesek kerüljenek vezető pozícióba, hogy neveljék a népet minden téren. Ne az legyen, hogy ha valaki külföldről haza akar jönni, akkor elzavarják, mert féltik a munkahelyüket. Amikor valaki tárt szívvel jön és segíteni akar, azt kell tudni fogadni. Sok a jó hazafi. Én tudom, milyen külföldön egy székellyel, egy románnal vagy egy magyarországi magyarral találkozni. Nagyon nagy a különbség.
– Milyen álmai vannak Molnár Leventének?
– Nagyon szeretnék több időt a családommal tölteni, és két dolog között vacillálok. Létrehoztam egy egyesületet, amely a tehetségekkel fog folglalkozni, és vagy az van, hogy „csinálok még sok Molnár Leventét", nekik segítek és ennek a szolgálatába állok, vagy megyek, járom a saját utamat, egyengetem művészi pályámat. Mert erre is van bennem erő. Ez nagyban függ attól, hogy mennyire akarja ezt a magyar közösség, mert ezt a munkámat a magyar ember szolgálatába akarom állítani. Fiatal vagyok, teljében az erőm, nem akkor akarok másokat megvalósítani, amikor magammal nem tudok már mit kezdeni, hanem fiatalon akarok ebbe belevágni. Úgy érzem, van bennem ehhez kellő elhivatottság és alázat, de olyan kapcsolatrendszerrel is rendelkezem, amit jó lenne kihasználni. Nem vagyok irigy ember, örülök, ha minél nagyobb magyar művészekre lehetek büszke. Én imádok nekik tapsolni.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

2015. október 8.

The Telegraph: Szászfehéregyháza temploma a legszebbek között
A világ legszebb templomai közé sorolta a brit The Telegraph a Brassó megyei Szászfehéregyháza erődtemplomát. A tekintélyes napilap szerint a szász templom az 5. helyet foglalja el a legelbűvölőbb templomokat felsorakoztató listában.
Az evangélikus templom épületét a brit lap rangsora szerint a kolumbiai Las Lajas, a norvégiai Borgund Stave, az iráni Betlehem templom és a franciaországi Notre Dame du Haut előzi meg szépség tekintetében.
Szászfehéregyháza (németül Deutschweiskirche, románul Viscri) temploma 1999 óta szerepel az UNESCO világörökség-listáján. Az épület legrégebbi, 2,3 méter vastag falai a XIII. században épültek. Később a templomot bővítették, majd a XVI. században erődösítették. A XVIII. században építettek még egy védelmi falat, ennek csak részei láthatóak, ugyanis a XIX. században, miután a vár elvesztette védelmi szerepét, átalakításon ment át.
A viszonylag elszigetelt település, amely 8 kilométerre fekszik Kőhalomtól, a figyelem középpontjába került, amikor a brit trónörökös itt vásárolt házat, és fő támogatójává vált a szász falvak megmentéséért harcoló alapítványnak.
A településen Károly herceg egykori parasztházakat és birtokokat újíttatott fel a helyi hagyományoknak megfelelően. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni. A települést és az erődtemplomot külföldi és hazai turisták is gyakran látogatják.
Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 | 31-38




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék